Angol szüfrazsettek

Már szinte közmondásossá válik az angol szüfrazsettek erőszakoskodása. Alig mulik el hét, a mikor valami kevésbbé rokonszenves cselekedetet ne követelnének el.

Az angol állam- és kormányférfiak ugyanis egyáltalán nem érezhetik magukat biztonságban a szüfrazsettek előtt, mert nem ritka az eset, a mikor egy szüfrazsett valamelyik szónokló miniszter közelébe férkőzik és tettleg megtámadja.

Ismétlődött már az is, hogy a miniszterek élete forgott komoly veszedelemben és maga Lloyd George pénzügyminiszter is, a ki mindig hive a nők egyenjogusitásának, egy alkalommal kénytelen volt egy szüfrazsettől több ütést elszenvedni, mert nem volt hajlandó a nők egyenjoguságának feltétlen sürgősségét elismerni. Erre azután a miniszterek is megsokalták a szüfrazsettek tulságos lelkesedését és szigoruan meghagyták a rendőröknek, hogy a szüfrazsettek féktelenségeit ne türjék.

A rendőrök az utasitáshoz hiven nem is türik a szüfrazsettek erőszakoskodásait és a ki valamely gyülésen gyanusan viselkedik, vagy merényletre készül, azt mint képünk mutatja, letartóztatják.