Híres, hírhedt pünkösdi királyságok

A magyar szójárás pünkösdi királyságnak nevezi a rövid ideig tartó jómódot, uraságot, a mi rendszerint váratlanul jön, de ép oly hamarosan vége is szakad.

A történelemben is találkozunk ilyen valóságos pünkösdi királyságokkal, mikor ugyanis többnyire kalandos múltú embereket a sors szeszélye fejedelmi koronával ajándékoz meg, azonban annak fényében vajmi kevés ideig sütkérezhetnek, mert a változó események ép oly hamar letaszítják, mint hogy fölemelték.

A nagy Napoleon egyik kitűnő tábornoka Soult marsall is igen közel állt hozzá, hogy ilyen egy napos király legyen. Portugál királylyá akarta tenni egy párt ugyanis kiválasztván már számára az I. Miklós nevet is.

A marsallnak tetszett a dolog, de midőn egy portugál küldöttséget fogadott, megmondta, hogy nem tőle függ egyedül óhajtásuknak eleget tehetni. Napoleonra gondolt természetesen, ki az idegen koronákat kénye-kedve szerint osztogatta.

És a nagy hódító csakugyan rövidesen maga elé rendeli a marsallt, s erősen megpirongatja terve miatt. "Ha még egy lépéssel tovább megy főbe lövettem volna!" szól nagy haraggal. Pedig a marsall már a portugálokhoz intézendő proklamácziókat is készen tartotta.

De azok közt, a kiket rövid ideig tartó királysággal ajándékozott meg a sors szeszélye, különösen kiválik Murat Joachim a nagy Napoleon kitűnő tábornoka, kinek egyik nővére, Karolina kezét odaadván, őt a nápolyi trónra emelte. Igaz, hogy ezzel is inkább nagyravágyó nővére hiúságát igyekezett kielégíteni, ki nem tudta volna elviselni azt a gondolatot, hogy míg többi nővérei mind koronát viselnek, ő a nélkül maradjon.

Murat Joachim egész királyságának különben igen szánalmas képe volt. Napoleon maga mindig csak színpadi királynak csúfolta őt. Részt vett az oroszországi hadjáratban is, hol nagyon kitüntette magát. De midőn 1813-ban visszatért Nápolyba, a Napoleon ellen szövetkezett hatalmakhoz pártolt át, csak hogy ezek elismerjék a nápolyi trónra való jogait.

Változtak azoban az idők, Napoleon visszatért Elba szigetéről, és ekkor Murat csodáló elismerése nagy rokona iránt is újra feléledt s most az ő érdekében ragadt fegyvert megtámadván Toscanát.

---

Bátor, elszánt katona volt ugyan, de hadvezéri tálentummal nem nagyon dicsekedhetett, serege is híjjával volt teljesen a jó katonáknak. Így aztán az egyik vereség a másik után érte őt, és midőn Nápolyba visszatért, végre népe is teljesen elfordult tőle. Az 1815. évnek, ennek a Napoleonra is oly végzetes esztendőnek elején Francziaországba ment, de az első hír, a mi ott fogadta, a waterloo-i vereség gyászos híre volt.

Napoleon Szent-Ilona szigetére megy, vége szakadván a nagy világhódító káprázatos pályafutásának s mostmár csak lassú haldoklása következvén.

Murat sok viszontagság után Korzika szigetére kerül. Itt oly nagy volt népszerűsége, hogy igen rövid idő alatt mintegy háromszáz újoncz sorakozott melléje. Ezekkel akarta nápolyi királyságát visszahódítani, de e háromszáz embere közül is utóbb sok elhagyta, úgy, hogy mikor olasz partra szállt, hasonlíthatatlan túlerővel találta magát szemben.

Kisded hadseregét szétszórták s ő maga is foglyúl esett. Hadi törvényszék elé állítják a nápolyi királyt, bármennyire tiltakozik is annak illetékessége ellen és halálra ítélik. Utolsó napjaiban nagy méltóságot mutatott az árnyékkirály, ki a királyi czímet csakugyan névleg viselte, mert a mellett, hogy csak Napoleon vak eszköze volt, mindenben felesége szeszélyeinek engedett.

"Megvallom - mondá egy alkalommal - hogy Ferdinándot(a toszkánai király) emberibbnek és nemesebb szívűnek tartottam. Én az ő helyében egész másképen jártam volna el. Mikor Nápolyba jöttem, tizenkét millió frank felett rendelkeztem és ma nincs kétszázötvenezer frankom". 

Mikor a vesztőhelyre vitték s a halálos ítéletet felolvasták előtte, egyetlen arczizma se mozdúlt meg s olyan szilárdan lépdelt, mintha valami díszszemlén volna jelen. Az ítélet végrehajtására kerülve sor, elővette neje arczképét, soká elnézte s aztán maga vezényelt a katonáknak, mondván: "Arczomat kíméljétek meg; a szívemre célozzatok!" - Így ért véget rövid királysága, még sírját se tudják, hol van mert ama véres idők többi áldozataival együtt hantolták el őt is.

Feleségéhez, Karolinához való ragaszkodása az utolsó pillanatában szép vonás a különben gyönge színtelen emberben de nevetségessé is teszi őt, ha tudjuk, hogy Napoleon nagyravágyó nővére soha semmibe se vette, sőt folyton csak gúnynyal illette s minden kínálkozó alkalmat megragadott arra is, hogy e "bamba" mellett, a hogy őt nevezni szokta, mások által élvezze az élet örömeit.

Napoleon sohase tudta neki megbocsátani pártütését, hogy a szövetkezett hatalmak jóindulatát kereste akkor midőn a császár Elba szigetén volt és nagy részt tulajdonított neki egész bukásában.

Karolinát se kímélte haragja e miatt, s midőn utóbbi egy alkalommal azzal mentegetőzött, hogy neki férje felett semmi hatalma nem volt, a nagy hódító keserűen felelt: "Asszonyom, ha nem tudott parancsolni neki, úgy szállt volna szembe vele egyenesen!"

A franczia "nagy hadsereg" egykori legszebb katonája, Murat Joachim, ez az igazi színpadi király mindenkitől elhagyva, nyomorúltan fejezte be pályáját. Királyságának egyetlen napjára nem emlékezhetett boldogan, a korona, mit Napoleon tett fejére csak arra való volt, hogy lázadóként vesztőhelyre juttassa.