A Nemzetközi Léghajós Szövetség értekezlete

Október hó 27-én vette kezdetét Párisban a Nemzetközi Léghajózási Szövetség ez évi második értekezlete, amely ránk nézve azért birt fontossággal, mivel a Magyar Aero Club végleges felvétele is napirenden állott.

A felvételt sikerült keresztülvinni, bár osztrák barátaink minden lehetőt elkövetnek annak megakadályozása érdekében. Az értekezleten tizenkét ország volt képviselve. Az üléseken De la Vaulx gróf elnökölt. Először a felvételek kerültek szóba.

Magyarország ellen csak az osztrákoknak volt kifogásuk, de rövid vita után felvétetett. Ezután Argentiniát is felvették a Szövetség tagjai közé, Canadát elutasították, Egyptom felvételét pedig függőben hagyták. Az évi jelentést Niemeyer német delegátus terjesztette elő. A jelentésből kitünik, hogy a 14 szövetségi egylet gázfogyasztása a lefolyt évben 3.214.215 m2 tett ki, szemben a Szövetség alapító évében fogyasztott 659.900 m2-el.

A jelentés tudomásulvétele után az egyes inditványok tárgyalására került a sor. Németország és Olaszország ama inditványai, hogy minden egyes országnak, az eddigi 200.000 koronás garanciától eltekintve, kell legalább egy nemzetközi meetingen engedélyezni, lefogadtatott.
Ezután a pilóta-vizsgák kérdése került napirendre, amelynél hosszabb vita fejlődött ki és felszólalók mindmegannyian a vizsgák megnehezítésére törekedtek. A napirend e tárgyát nem fejezték be, hanem a második ülésre halasztották.

A kongresszus második napján a pilótaigazolvány elnyeréséhez szükséges pilótarepülések feltételeit egy az első napon kiküldött bizottság javaslatára sulyosbitották, abból kiindulva, hogy egyes államok nem tartották elegendőnek az Aero Klubok által előírt vizsgákat és a pilótajelölteket egy ujabb vizsgának akarták alávetni. Hosszabb vita után a kongresszus a következő feltételekhez kötötte a pilótaigazolvány kiadását.

1911 február 15-ig az eddigi szabály szerint az nyer pilótaigazolványt, aki háromszor berepült 5 kilométert és minden alkalommal egy adott ponttól maximum 150 méternyi távolságon belül szállt le.

1911 február 15-étől kezdve a jelölteket alávetik két távolsági repülésnek és egy magassági repülésnek. A távolsági repülésnek két pilón kerül 8-asokban kell történnie: a pilónok legfeljebb 500 méterre állhatnak egymástól. A távolság meghatározásánál nem a tényleg megtett út hanem a cölöptávolságok számitanak. A magassági repülésnél a gépnek legalább 50 méter magasságot kell elérnie.

Ezen az ülésen mutatták be a világrekordok összeállítását is.