A horvát bán lemondása

Tomasics Miklós horvát bán, a ki épen két esztendő óta állott a horvát országos kormány élén, a mult év folyamán többször beadta lemondását, mert nem sikerült a horvát országgyűlést munkaképessé tennie. A lemondást azonban az uralkodó – gróf Héderváry miniszterelnök előterjesztésére – nem fogadta el, és a bán megmaradt állásában. Mióta azonban nemcsak állása volt állandó czélpontja, hanem a személye is, a legutolsó választás pedig nem segítette többséghez, Tomasics többé semmiképpen sem akart megmaradni.

A lemondást január 19-én hozták nyilvánosságra a következő jelentéssel:
„Tomasics Miklós dr. horvát bán már régebben beadta lemondását, melyet a király most elfogadott. Ő felsége egyuttal ivánszkai Csuvaj Ede eddigi osztályfőnököt Horvátország, Szlavónia és Dalmátország bánjává nevezte ki. Az erre vonatkozó legfelsőbb kéziratok a „Budapesti Közlöny” legutóbbi számában megjelentek. Az eskütétel is meg volt Schönbrunnban, mely alkalommal a magyar miniszterelnök képviseletében Beöthy László kereskedelemügyi miniszter, továbbá mint zászlósur gróf Apponyi Sándor volt jelen. Beöthy László kereskedelmi miniszter e czélból Bécsbe utazott.

E szerint Tomasics távozását és utódlásának kinevezését egyszerre tették közzé, sőt az is nyilvánosságra került, hogy az új bán 18-an már a miniszteri tanácskozáson is részt vett, a hol előadta programmját.
E programm részleteivel együtt mihamarabb nyilvánosságra fog kerülni. Kétségtelen, hogy programmjának sarkpontja az 1868. évi magyar-horvát kiegyezési törvény, - de Horvátországban mindenki ezt vallja, és mindenki másként cselekszik. Tomasics, Rauch, Rakodczay, sőt Supiló is azt hirdette, hogy az 1867. kiegyezés alapján áll.

A programmnál sokkal fontosabb az a körülmény, hogy az új bánt egyéni tulajdonságai valóban alkalmasnak sejtetik arra, hogy Horvátország ügyeinek rendbehozását legalább megkisérelje. Horvátországban még könynyebben és még gyakrabban rágalmazzák a közélet szinpadán szereplő egyéniségeket, mint Magyarországon, - de Csuvajt még eddig nem bántották, a mi jó jel. Ellenségei még nincsenek, legföljebb lesznek, barátainak a száma azonban minden politikai pártban igen tekintélyes. Tárgyalások vezetésére és kompromisszumok kötésére fölötte alkalmas.
A horvát viszonyok ismerői valószinűnek tartják, hogy az új pártalakításra irányuló meddő kisérletek után Csuvaj a meglevő pártok valamely csoportosításával akarja a horvát országgyűlést munkaképessé tenni.

A hivatalos lap január 22-ik számában megjelentek a Tomasics Miklós bán fölmentéséről s az új bán kinevezéséről szóló királyi kéziratok. A király a volt bánnak távozása alkalmából az elsőosztályú vaskoronarendet adományozta. Chavrak Levinnek, a belügyi osztály nyugalmazott főnökének pedig a Ferencz József-rend nagykeresztjét. Tomasics és Chavrak vasárnap délelőtt hivatalosan elbúcsuztak a báni kormány tisztviselőitől is.