A kinai köztársaság

Juansikkáj, a kit Kina Bismarckjának szeretett nevezni, végre mégis kénytelen volt szint vallani és miután keresztülvitte azt, hogy a győztes köztársaságiak a mandzsu-dinasztiának megkegyelmeztek, sőt kezeskedtek arról, hogy a császári háznak semmi bántódása sem lesz, nyiltan a köztársaság mellé állott.

 Ez az átpártolás természetesen nagy örömet keltett a köztársaságiak körében, a kik a maguk részéről meg is találták ennek fejében a nagyszerü jutalom formáját, a mennyiben Juan-sikkájt a lemondott Szun-Jat-Szen helyébe a köztársaság elnökének választották meg.

Juansikkáj az elnökválasztó nemzetgyülés szine előtt le is tette az esküt a köztársaságra. Az utóbbi hetekben azonban, megtörtént az az eset, hogy a győztes köztársasági csapatok némelyike fosztogatásra, rablásra vetemedett és az a kellemetlen helyzet állott elő, hogy néhány ezredet le kellett fegyverezni.