Mérkőzések a hivatalos football szezón után

A hivatalos football szezón véget ért. Csupán a 33 FC megismétlendő mérkőzései és a Corinthián vándordij mult évről elhalasztott döntője van hátra és akkor végre pihenőre térhetnek a játékosok, kivéve azt a néhányat, akiket a választóbizottság bizalma a külföldi körutra szólit.

A hátralevő mérkőzések lebonyolítása a mult vasárnap lefolyt BTC – 33 FC közti küzdelemmel vette kezdetét. A mérkőzés a torna club némi fölénye mellett folyt le a 33-asok kiválóan működő védelmének azonban sikerült a küzdelmet eldöntetlenné tenni. A csapatok játéka afféle szezónvégi rugdalódzás volt, amellett – főleg a BTC részéről – meglehetősen durva és már azért sem érdemelte meg azt a nagy érdeklődést, amit a közönség a kései szezón dacára a mérkőzés iránt tanusított.

Kiváló ellenállást fejtett ki a Corinthián-dij egyik előmérkőzésben a másodosztályu KAOE a bajnokcsapat FTC ellen, annak daczára, hogy két tartalékkal ment a küzdelembe. KAOE rugta az első gólt és félidőben 1:1 arányban állt a mérkőzés.

Néhány elhalasztott harmad- és negyedosztályu mérkőzés volt még, míg a Postás – BTC matchét a biró elmaradása miatt nem lehetett megtartani.

Tizenegyessel fog kezdődni a BTK – UTK 17 perces pótmérkőzése, miután a közönség, midőn a biró büntető rugást ítélt a BTK javára, a pályára rohant és a bírót inzultálva lehetetlenné tette a mérkőzés folytatását.