Forrongások

A két hires György, Sand és Elliot módjára a Balázsházy Péter név mögé búvik a Forrongások czímű új regény szerzője, de csak egy-két lapot kell a könyvéből elolvasni s mindjárt észrevesszük, hogy a férfi álnév nőt rejt.

Nőre vall a regény lágy szentimentalitása, asszonyos naivsága a dolgok felfogásában, a nő-irók egy bizonyos részénél tipikus beállítások, az a szeretetreméltó könnyűség, a melylyel ép a legfontosabb és legnehezebb pontokon elsiklik, az egész kidolgozásban, nem különben a konczepczióban a bájos dilettantizmus.

Alakjait igen jól ismerjük, nem annyira az életből, mint inkább az irodalomból: a varázslatos szép, geniális leány a ki egész idegrendszerével beleveti magát a nagyvilági élet önző, csillogó pompájába, de kis huga betegagyánál hirtelen megkomolyodik, szélnek ereszti régi udvarlóit s mikor a fiatal tanár, a ki szerelmes volt bele, öngyilkos lesz miatta, a nagy orvos pedig, a kit viszont ő szeret, elveszti az iránta való bizalmát, ráadja magát az orvosi tudományra.

Aztán a dekadens költő, a ki annyira dekadens, hogy legfeljebb a snobok között lehet párját találni, a költök között nem, - a kopott szerény, szerelmes tanár, a ki a fizikában csak a jó középszerűségig viszi, de épen a csodaszép leányért kell öngyilkossá lennie és a többi mind.

Saját szemmel meglátott és főleg íróilag megérzett alak csak egy van a regényben: Hedvig, a kisleány, a ki előbb kétségbeesik, hogy halálos betegsége elcsúfította, aztán vigasztalást talál a nálánál is szerencsétlenebb vak gyermekekkel való foglalkozásban. Ebben is van konvenczionális vonás, de legalább meg van elevenítve, egy pár helyzetében az élet hangja csendül ki belőle. A regény megszerkesztésében is irodalmi konvencziók visszhangjait halljuk.

Azért a regény mégsem unalmas: kedvessé teszi az ironő személye, a mely akárhogy elbúvik is az alakjai és a története mögé, mégis minduntalan ott látjuk, a mint komolykodó arczczal, asszonyi kézimunkában gyakorlott, biztos ujjakkal rakosgatja bábuit, hol szembeállítva őket, hol elválasztva.

Nagyon asszonyos az egész világfelfogása, leginkább pedig az a mód, a hogy a komoly tudományos munkát beállítja a nő életébe: olyannak nézi, mint a régi nők a zárdát, menekülésnek az élet elől, az aszkézis egy nemének. Tudjuk, hogy a nőket egész más okok hajtják a tudományos pályákra, - mégis kedves az írónőnek ez a felfogása, mert elárulja a családban élő nő borzongó tiszteletét rá nézve oly idegen tudós nő-társai iránt, azt az egész romantikát, a melyet életükhöz hozzáképzel.

Az ilyen vonások az érdekesek a regényben, a melyekkel az irónő így elárulja magát s ép oly érdekesek azok a jól megfigyelt, apró részletek, azok a nem mély, de okos és elmés megjegyzések is, melyekkel a regény folyamán lépten-nyomon találkozunk. Ezeknek a kedvességeknek köszönhetjük, hogy jól eltöltöttnek tarthatjuk azt az órát, melyet Balázsházy Péter regényével töltöttünk.