Afrikai kura

Régi igazság, hogy minél elmaradottabbak és müveletlenebbek az emberek, annál jobban hisznek a kuruzslóknak, a kik természetesen kiaknázzák ebbeli hiszékenységüket a maguk hasznára. Ne csodálkozzunk azon, hogy a müvelődés áldásaiban nem részesedő afrikai benszülötteknél a kuruzslással gyógyítják a betegeket, hiszen még a müveltebb népeknél is vannak kuruzslók.

Keleten még ma is hisznek a tudatlan, kóborló dervisek kuruzslásaiban. Bejárják ezek az emberek a falvakat és a vásárokat és mindenfelé azt hirdetik, hogy az Isten különös kegyelméből minden betegséget meg tudnak gyógyítani. A szegény tudatlan emberek elhiszik nekik ezt a hazugságot és elhívják őket a betegeikhez.

A dervis azután mindenféle hókuszpókuszt csinál a beteg ágyánál és imákkal igyekszik visszaszerezni számára az egészséget. Ha sehogyansem mutatkozik gyógyulás, akkor előveszi a dervis az imádságos könyvét, kitép belőle egy lapot, összegöngyöli és beletömi a beteg szájába. A betegnek le kell nyelnie a papirost, mert a kuruzsló állitása szerint ettől bizonyosan meg fog gyógyulni.

Ha pedig még ez sem használ s a beteg mégis elpusztul, a dervis kegyes szemfoegatások közben jelenti ki: „Allah ugy akarta, hogy ez az ember meghaljon”. S ebben azután megnyugodnak a fanatikus mohamedánok.

Már a régi egyiptomiaknál is nagyon el volt terjedve a gyógyító babonákban való hit. A beteg, ha a lába fájt, csináltatott egy apró lábat viaszból és elvitte a paphoz, a ki azután dus adomány fejében biztositotta őt arról, hogy ezt a viaszlábat majd megszenteli és ilyen módon meg fog gyógyulni a beteg láb.

Az afrikai vad népeknél a kuruzslók leginkább szintén hókuszpókuszszal igyekeznek gyógyítani a betegeket, de annyiban mégis többet érnek más kuruzslóknál, hogy számos gyógyitó hatásu füvet ismernek, a melyek leve csakugyan képes meggyógyítani némelyik betegséget.

E képünkön bemutatunk egy afrikai kuruzslót, a ki különös módon gyógyítja az egyik betegét. A betege olyan bajban szenvedett, a melyet izzasztóporral gyógyított volna meg a tanult orvos. A kuruzsló dobot vett a kezében és megparancsolta a körülötte levő benszülötteknek, hogy teperjék le a földre a beteget s ragadják meg a kezeit és a lábait, hogy ne tudjon megmozdulni.

Azután a kuruzsló szolgája ráugrott a szegény beteg emberre és valósággal tánczolni kezdett rajta, mialatt a kuruzsló vadul ordítozott és verte a dobját. Rettenetesen megkinozták, megdögönyözték a szegény beteget. Igen sokat kellett szenvednie azért, hogy megizzadjon. Mindezt hamarább elvégezte volna egy kis izzasztópor.