A naprendszer keletkezése

A természettudományok rávezettek arra a meggyőződésre, hogy a természetben minden változik, minden él, mindennek van keletkezése és elmulása. A naprendszer sem lehet kivétel, bizonyos, hogy a naprendszer is fejlődött, hogy a naprendszer is keletkezett valamikor. A keletkezés problémája azonban majdnem megoldhatatlan, azaz bizonyosat nem tudhatunk meg róla; a mit elképzelünk, azt nem tudjuk bebizonyitani, mert hiszen a keletkezés olyan régen történt, - százmillió évekkel ezelőtt – hogy ilyen messzi időkre visszapillantva, igazán csak tapogatózhatunk a lehetséges változatok között.

Egy, majdnem végtelenül hosszu idővel ezelőtt történt eseményt kellene ugyszólván kitalálunk s ebben nincsen más segitő társunk, mint a tapasztalat, a mely azt mondja meg, hogy milyenek a természeti törvények. Egy kezdeti helyzetet kell elképzelnünk s aztán megvizsgálni azt, hogy ebből a helyzetből kiindulva létrejöhetett-e a naprendszer ugy, a milyennek mostan ismerjük. Szóval, a felvett elméleteket igazolnunk kell ugy, hogy lehetőségüket bebizonyitjuk.

Sokféle elmélet van, a melyik mind különbözőképen akarja megmagyarázni a naprendszer keletkezését s ezek között a legrégibb a Kant-Laplace-féle, mit az iskolákban is tanitanak. Ez az elmélet azonban – éppen azért, mert nagyon régi s azóta minden irányban sokat haladtak a tudományok – ma már kezdi elvesziteni a talajt a lábai alól s helyet ad más, modernebb és jobb elméletnek.

Egyik ilyen ujabb elmélet szerint a következőképen képzelhetjük el a naprendszer keletkezését.

Valamikor a Nap egyedül lebegett a világürben izzó állapotban, forogva tengelye körül, de körülötte még nem voltak bolygók. Egyszer azonban a távol végtelenből egy másik hatalmas égitest közeledett feléje nagy sebességgel s elhaladt a közelében, a nélkül azonban, hogy összeütközött volna vele. A közelségben azonban az idegen nagy égitest erős vonzást gyakorolt a Nap folyós anyagára s ezáltal dagályt hozott létre rajta, a mint a Hold vonzása is dagály azonban nagyon nagy volt.

Hatalmas dagályhullám dudorodik ki a Napnak az idegen égitest felé néző oldalán, mintegy kipuposodott a Nap s ez a pup az égitest közeledtével mind jobban és jobban kinyult, addig, mig végre nem tudott már ellentálni a nagy vonzásnak, leszakadt a Nap testéről s az idegen égi test felé igyekezett. Azonban nem eshetett rá egyrészt, mert ez a tovarohanó égitest nagyon gyorsan halad, másrészt mert a Nap vonzása is müködött s igyekezett visszatartani a testéből leszakadt tömeget.

A Nap és a rohanó csillag marakodni kezdtek a konczon, mig végre is a Nap maradt győztes és megtartotta magának ezt a darab anyagot. A marakodást azonban alaposan megsinylette ez a leszakadt rész, széjjelszakadt darabokra, az egyes darabok messzebbre követték az égitestet, de végre is mindinkább győzött a Nap s ittmarasztalta őket különböző távolságban. Később, mikor az idegen égitest végleg eltávozott, ezek a szétszakadt darabok keringeni kezdettek szabályos pályában az anya-égitest, a Nap körül, kiformálódtak gömbalakuakká, bolygók lettek belőlük.

Ez az elmélet nagyon érdekes és szépen megmagyarázza a naprendszer keletkezését. Azt azonban már igazán nem állithatjuk, hogy valóban igy is történt, meg kell elégednünk azzal a mondással, hogy „igy is történhetett”.

A naprendszer keletkezéséről biztosat nem szabad állitanunk sohasem. Nem tudhatjuk meg, valóban ugy történt-e, a hogyan mi azt elképzelhettük, tanuink nincsenek és nem is lehetnek. Ki tudja, nem volt-e sokkal bonyolultabb a keletkezés, nem müködtek-e közre olyan erők is, a mikről még nincsen sejtelmünk sem, vagy a mik talán ma már nem is müködnek.