Az amerikai zsarnok

Washingtonban nagy gyűlést tartott a német nemzetközi szövetség. A szövetség ebbe a gyűlésbe egész Amerikából küldött tagokat a határozatával, a mely országszerte általános feltünést keltett és napokon át foglalkoztatta az amerikai sajtót, nem kevesebbet követel Tafft elnöktől, mint azt, hogy a bevándorlási biztost Williamsot minél előbb bocsássa el hivatalából. A bevándorlási biztos az Egyesült Államok egyik legfontosabb hivatalát tölti be, a kitől az országon keresztül odavándorló százezrek sorsa függ, a kik előtt tetszése szerint kinyithatja vagy becsukhatja az ígéret földjét.

Hogy Tafft teljesíti-e ezt a követelést, az más lapra tartozik. De az is bizonyos, bár a konczeszió idején több ezer mértföldnyi távolság volt Washingtontól, hogy az ő füléig is elértek azok a fenyegetések, a melyek az egész amerikai németség ajkairól elhangzottak ellene. Azok a fenyegetések, hogy ha az elnök Williamshoz tovább is ragaszkodik, akkor a németek közül még a régi párthívei sem fognak rászavazni. És hasonlóképpen gondolkozik sok ezer és százezer más nemzetiségü bevándorló is.

Nagel kereskedelemügyi miniszter nem titkolta, hogy meghallotta a panaszokat. Mert még a konvenczió folyamán sietve New-Yorkba utazott és intézkedett, hogy azok a bevándorlók védelmére alakult különféle egyesületek, a melyeket Ellis Island basája különböző ürügyek alatt a szigetről kitiltott, ismét visszanyerték a régi jogaikat. Azután ismét visszatért Washingtonba és nagyon szeretett volna meghívást kapni a konvenczióra, hogy az említett intézkedésekről beszámolhasson és a kormány iránt jobb véleményre bírja annak résztvevőit. Egy vele jó barátságban levő delegátus elő is terjesztette, hogy talán jó lenne a német származású kereskedelmi minisztert meghívni a nagygyűlésre. A többiek azonban majdnem egyhangulag leszavazták az indítványt.

Csakhogy a németek hiába követelőznek: Nagel kereskedelmi és munkaügyi miniszter válaszolt a német szövetségnek, még pedig azzal vádolta meg William Williams bevándorlási biztost, hogy a bevándorlókhoz kegyetlen, hogy részrehajló s hogy állásának betöltésére nem alkalmas. Nagel miniszter most visszautasítja ezeket a vádakat, mint alaptalanokat. A németek azt a kijelentést tették, hogy ők republikánusok, de a jövőben nem fog republikánus elnökjelöltre szavazni, ha a mostani kormány el nem mozdítja állásából Williams bevándorlási biztost.