Lawn tennis szezónnyitás

A melegre fordult időjárás folyományakép, megnyiltak az összes nagyobb fővárosi tennispályák. A MAC-ban már március közepe óta folyik a játék az aszfaltpályákon, április 1-én pedig megnyilnak a tréningpályák is a ugyanakkor kezdi meg müködését a Bajusz Gyula helyére szerződtetett uj tréner, Czeitler József, kinek képességeire kitünö fényt vet a tavalyi professzionista-versenyben elért második hely.

A Lawn –Tennis Egyletben ugyancsak április 1-én kezdődik a sportszerü játék, az uj tréner, a Ritchiet-verő Burger Ferenc kiváló vezetése mellett. Április elsején kezdődika játék a Magyar Vasúti és Hajozási Klub Podmaniczky-utcai hat pályáján is s ezen a napon megnyilnak az összes magánkézben levő pályák is.

A korai szezónnyitás lehetővé teszi, hogy játékosaink az idén jó formába jöhessenek s igy minden jel arra mutat, hogy a bajnokság, valamint a rendezendő egyéb mérkőzések érdekes és izgató küzdelmek szinhelyei lesznek. A tennissport fellendülését bizonyitja az a körülményis, hogy már most keringenek egyes ujabb versenyrendezésről szóló hirek.

A Ferencvárosi Torna Klub máris nagyobb országos verseny rendezésére határozta el magát, sőt nincs kizárva, hogy az idei szezónban nemzetközi versennyel fogja kielégiteni a tennissport kedvelőit.

A tavaszi szezón érdekesebb nemzetközi mérkőzései a következők:
Április 1. Cannes (II-ik torna), 5. Lyon (fedett bajnokság), 13. Páris (fedett bajnokság). 24. London (fedett bajnokság).

Országos bajnoki Lawn-tennis versenyek.

A magyar országos lawn-tennis Szövetség f. hó 27-én tartott tanácsülésén a magyar országos bajnoki lawn-tennis versenyek rendezését május hó 17-től kezdődőleg határozta el. A versenyeket ismét a Budapesti lawn-tennis Club Margit-szigeti pályáin óhajtják megtartani, miért is a tanács átiratot intéz a Budapesti lawn-tennis Club vezetőségéhez a pályák átengedése végett.

Az összes nyilt bajnoki és összes hendikep számokon kívül az idei versenyprogramban uj, nyilt versenyszám szerepel a „Vidéki játékosok” kiirt nyilt verseny, melyen csakis oly vidéki játékosok vehetnek részt, kik nem tagjai valamely fővárosi sportegyesületnek.