Edda-dalok

Gábor Ignácz most második kiadásban adta ki Edda-fordítását, melyek néhány év előtt a Kisfaludy-Társaság kiadásában jelentek meg. Az Edda tudvalevőleg azoknak a német ősdaloknak és mondáknak a gyűjteménye, a melyeket a kilenczedik század végén Islandba menekült norvégok utódai őriztek meg, még akkor is, mikor a keresztény hittérítés a többi germán törzsek tudatából, mint a pogányságra emlékeztető emlékeket, kiirtotta őket s a melyeket a tizenhetedik század közepén élt Sveinsson püspök fedezett fel és nevezett el Edda néven.

Ennek a gyűjteménynek egy része mithikus, a germán kozmogoniára és theogoniára vonatkozó dalokat tartalmaz, a második részben hősköltemények vannak összegyűjtve s ezek közötti hézagok prózai darabokkal vannak kitöltve.

Gábor Ignácz az utóbbi résznek, a hősdaloknak javát fordította le, a Brunhilda, Szigurd és Gudrun mondakörhöz tartozó dalokat és Szigurd mondát, a mely az Eddának egyik legrégibb és legszebb elismert dala, a Nibelung-éneknek egy ősibb változata.

A gyűjteménynek fontossága úgy általában az ősköltészetnek, mint különösen a német költészetnek szempontjából elsőrendű s lefordításával Gábor Ignácz nagy szolgálatot tett irodalmunknak, annyival is inkább, mert a munka, melyet végzett, nem olyan természetű, hogy olcsó babérokat lehetne vele szerezni.

A fordítás nagy és fáradságos tanulmány és jelentékeny fordítói készség eredménye. Az eredeti versformának magyar reprodukálása, a sok alliteráczió nagyon sok nehézséggel jár s a fordító e nehézségeket sokszor meglepő készséggel győzi.

A könyv előszavában a fordító egy tudományos életünket nagyon jellemző panaszát mondja el. Három év előtt megjelent s az ősi magyar ritmusról szóló könyvének a szakkörök részéről való agyonhallgatását panaszolja el. S valóban különös dolog is ez.

Az a könyv a magyar ritmika legfontosabb kérdéséről állít fel egészen új, meglepő, tagadhatatlanul tudományos alapokra épített theóriát, a mely helyes, lehet téves, de anynyit minden esetre el kell ismerni róla, hogy komoly figyelemre és ha egyébre nem, komoly, tudományos czáfolatra érdemes.

Minden jól szervezett és eleven tudományos életben egy ilyen könyv élénk vitát produkálna, a melyből hamarosan kialakulna a felállított hipotézisről való közvélemény s a mely mindenesetre egy tömeg új adatot és új szempontokat vetne felszínre.

Nálunk az olyan könyvnek egészen más hatása van, a nálunk uralkodó tudományos gőg és elzárkózás, mely voltaképen az igazi tudományos szellem hiányának a leplezője, nem engedi megszólalni azokat, a kik az új hipotézist helyesnek tartják; a kik pedig ellenkeznekk, talán azok nem tartják érdemesnek, hogy magukra vállalják azt a fáradságot, a melylyel egy ilyen nagy tudományos apparátust kivánó polémia jár.

Ha nem tudnók, hogy az efféle nálunk rendszer, kivált oly kutatókkal szemben, a kiknek kedvező összeköttetések s befolyásos helyzet nem növeli a súlyát, akkor valami különös, rejtett oknak kellene tulajdonítanunk Gábor Ignácz ritmikai teóriájának agyonhallgatását.

A teória tudományos jelentőségét megállapítani nem tartozik ránk, de hogy tudományos megvitatásra alkalmas, mert fontos tudományos problémát tudományos apparátussal tárgyal, - azt bizonyosnak látjuk, tehát mulasztásnak kell tekintenünk tudós köreink részéről azt a magatartást, a melyet vele szemben tanusítanak.