Régi mesterek rajzai a Szépművészeti Múzeumban

A rajz közvetlenebb művészeti termék, mint a festmény s ennélfogva bizalmasabb oldaláról mutatja be alkotóját, mint amaz. A festőt csak akkor ismerjük alaposan, ha rajzait is ismerjük, nemcsak azért, mert azáltal esetleg festmények formájában ki nem fejlesztett gondolataiba, ötleteibe bepillantást nyerőnk s ezáltal képzeletvilágához közelebb jutunk, hanem azért is, mert rajzai alapján tudásáról is határozottabb véleményt mondhatunk.

Gyakori eset, hogy egy művész az unalmasságig érdektelennek tűnik fel előttünk addig, míg rajzai szemünk elé nem kerültek és meg nem győztek bennünket az ellenkezőről. A rajz élvezése és megértése viszont nagyobb művészeti képzettséget és érzéket követel, mint a festményé. A művészi rajz kifejezési eszközei közt ugyanis nagy szerepet játszik a sejtetés, a mi iránt pedig csakis a gyakorlott szemű lehet fogékony.

A hol tehát a rajz, illetőleg grafika iránt élénk érdeklődést tapasztalunk, ott nyugodtan beszélhetünk fejlett művészeti állapotokról. Jellemző, hogy a rajzok és metszetek gyűjtésének divatja egyidős a művészettörténet művelésével.