Achim Andrást lelőtték!

A békéscsabai parasztvezér, Achim L. András országgyűlési képviselő vasárnap reggel óta élet és halál között fekszik a békéscsabai közkórházban: négy revolvergolyó furódott a testébe, kettő életveszedelmesen roncsolta szét a hasüreget és az alsó-testrészt.

Békéscsaba pedig forrong: a parasztság föllázad, falvak népe gyülekezik a nagy sárga csabai kórház körül, elvakított szenvedélyek törnek ki. Achim András népe, a fanatizált tótság és parasztság, amely királyának és legfőbb urának tekintette a vezért, most visszafojtott lélekzettel lesi, mi lesz, élve marad-e a vérükből való vér, vagy halált osztó-e a fegyver, amelyet Achim András mellének szegeztek.

Akik a parasztvezért a halálos ágyra juttatták, szintén képviselői egy társadalmi rétegnek: a békéscsabai uriosztálynak, amely örökös harcokat küzdött végig Achimékkal, Most ugy fordult a csata, hogy a parasztkirály életével fizethet érte. Amilyen könyörtelenül és elszánt vakmerőséggel vezette a hadjáratot Achim L. András, oly végtelenül tragikus a dráma: Zsilinszky Mihály volt államtitkárt, az öcscsét, Zsilinszky Endre dr. evangélikus egyházi felügyelőt már heteken keresztül vádolta lapjában minden gyalázatossággal, amit elképzelni lehet.

Panamákkal, sikkasztással vádolta meg Zsilinszkyéket, Zsilinszky Endre két fia vasárnap reggel fölkereste Achim L. Andrást, hogy elégtételt kérjenek, hogy rávegyék a vezért igazságtalan vádjai visszavonására. Szóváltás, tettlegesség következett és az egyik Zsilinszky fiu revolveréből négyszer rálőtt Achimra, aki összerogyott és most ugy mondják az orvosok, nem bírja ki huszonnégy óránál tovább. Békéscsaba olyan, mintha ostromállapotban lenne: katonaság és csendőrség őrzi a várost. A parasztok lázadása még lappang, de kitörhet minden percben, borzasztó vérontástól retteg a város.