Meteorológiai szolgálat a repülőversenyeken

Miként a most mult wien-budapesti repülőverseny alkalmából a Rákoson a magasabb légrétegekben uralkodó szélviszonyok megállapitására u.n pilót-ballonokat bocsátottak fel, ugy a németországi repülőversenyeken a meteorológiai szolgálatot szinte figyelembe vették, csakhogy jóval fokozottabb mértékben. Ennek bizonyságául az alábbiakban rövidesen megadjuk a felsőrajnai versenyek idején végzett időjárási megfigyelések szervezetét.

A jelzett alkalommal a „Flug-Wetterdienst” vagyis az aviatikai meteorológia nagyjában három irányban dolgozott s az egész egy meteorológus felügyelete alatt állott, aki külön erre a célra az egész verseny tartama alatt permanenciában maradt.

Miután a repülőknek érdeke azt kivánta, hogy a várható időjárásról mennél hamarabb értesüljenek s igy intézkedéseiket még idejében megtehessék, elsősorban arra törekedtek, hogy a prognózist lehetőleg minél előbb elkészítsék. Ezért a verseny tartama alatt az egyes étapeokon reggel és délután is feldolgozták az időjárási sürgönyjelentéseket.

Másodszor igen fontos volt a pilótákra nézve a szélviszonyok ismerete. E célra mozgó pilót-ballon állomást szerveztek, amely az egyes szakaszokon végzett állandó megfigyeléseket, majd feldolgozták Németország 15 állandó pilót-ballon állomásának naponként beérkezett jelentéseit s végül az alsó szél erősségéről kézi anemométerek segélyével győződtek meg.

Harmadik főfeladata volt az aviatikai meteorológiának a zivatar-jelző szolgálat. Németország délnyugati részén az utvonal mentén alkalmas helyeken 60 zivatar-jelző állomást szerveztek, amelynek az volt feladata, hogy az esetleges légköri zavarokról mindenkori központot sürgönyök után értesitse.

Ez is kitünően bevált s szükségességéről több izben volt alkalma bizonyságot adni. Igy például heves szélviharral járó zivataros felhők jövetelét már egy órával hamarább negyedórányi pontossággal lehetett előre jelezni.

A verseny tartama alatt az aviatikai meteorológia rendkivüli fontosságáról és nélkülözhetetlenségéről mindenki meggyőződhetett. Amit az esetleges szerencsétlenségek elkerülése céljából ez irányban csak tehettek, mindent elkövettek s a most folyó német túraversenyen az előbbi tapasztalatokon okulva, még fokozottabb és fejlettebb módon.