A német evezős bajnokságok

A Spindlersfelder RV nyolcasa vereséget szenvedett.
A hatodik német evezős bajnokságok augusztus 18-án folytak le a Grünau melletti Langer See-n. A versenyt a Berliner Regatta Verein rendezte, mely a rendezéshez szükséges anyagokat a Német Evezős Szövetségtől kapta kölcsön.

Mint minden évben, ugy az idén is négyféle bajnokságot irtak ki, non cox négyes, skiff, pair oar és nyolcasra. A négyes és nyolcas nagy meglepetéssel végződött, az előbbiben a Ludvigshafener Rv, az utobbiban a Spindlersfelder RV szenvedett vereséget.

A pair oar (kettő-egy evezős), mint előrelátható volt, a Ludwigshafener RV két kiváló evezősének, Wilker és Fickeisen győzelmével végződött, akiknek nem akadt méltó ellenfelük, mert a legerősebb Berliner RV nem indult, mert minden erejüket a nyolcasra tartogatták.

Az egyes bajnokságot, amelyet most harmincadszor rendeztek, dr. Gaza (Wicking) nyerte meg. Neckenauer (Mannheim) előtt, míg a kitünő Stenke (RV Wratislava, Breslau) csak a harmadik tudott lenni. Ebben a versenyben megjelent a startnál, öt évi szünet után, a Berliner Hellas egykori kiváló stockeja, Möller. (Holland bajnok) is, de Nümminghoffal együtt a vert mezőnyben végzett.

A legküzdelmesebb verseny volt a nyolcas verseny, amelyre a nevezett három csapat kiváló szorgalommal készült. A Berliner RV már Hamburgban megmutatta, hogy a Spindlersfeldernek méltó ellenfele, azonban arra senki sem számitott, hogy a stettini Germania mindkettőt le fogja győzni.