A telefon ötven éves

Az a törekvés, hogy a kimondott szó lehetőleg gyorsan és nagy távolságra lejusson, olyan régi, mint maga az emberiségtörténelme. Az ókori görög történelem följegyzi azt a vilgáhistóriai eseményt, hogy Agamemnon, a trójai hős, azon az estén, mikor Tróját elfoglalta seregével, a győzelmet még az éj folyamán tudatta feleségével, a ki pedig 555 kilométer távol volt akkor Trójától Argosban. A katonaság ma is egész jelentéseket tud az éj sötétjében fellobbanó lámpafényszámok segélyével igen nagy távolságra továbbitani.

A találmányok századában mindazon régi használati módok, a melyekkel az emberiség évezredeken át élt, szinte varázsszóra elüntek. Az első ilyen varázslatos találmány volt az irásnak továbbitása elektromosság segélyével, a melyet telegráfiának nevezünk; ezt követte hatásában nem kisebb találmány: a telefon.

A Majna melletti Frankfurtban született meg a telefon feltalálója, Reis Fülöp 1834 január 7-én. Az elektromossággal foglalkozva ő volt az első, a kinek sikerült a villamosságot a hangtovábbitás szolgálatába fogni. Kisérleteihez készitett fából kifaragva egy emberi fület és a természetes hanghullámrezgéseket ezen tanulmányozta. 1861-ben végre siker koronázta fáradozását s megalkothatta az első telefonkészüléket.

Találmányának elterjedését, tökéletesedését nem érhette meg, mert Graham Bell, az amerikai elektromérnök csak 1876-ban tudott olyan készüléket szerkeszteni, a mely azután a gyakorlati élet követelményeinek meg is felelt.

Részleteiben is, de a külső formájában is nagyon eltér a Bell telefonjától a mai telefon s a míg a hallgatókészülék a Bell szisztemáját viseli, a leadó készülék lényeges eltérést mutat azáltal, hogy Hughes (olvasd: Hjúz) tanár 1878-ban föltalálta a mikrofont. E szó maga jellemzi a találmányt: azt jelenti, hogy parányi hangokat halló készülék. Ez azután megadta a módot arra, hogy bármely erősségü, bármely szinezetü hangot a leadóba bocsátva, az nem hogy nem veszti el erősségét és szinezetét, hanem talán erősitve jut a hallgatón keresztül a fülbe.

Ez a találmány adta meg a telefon végleges elterjedéséhez a lehetőséget. Ma is még a Hughes-féle javitott szénmikrofont használjuk a leadó készülékben s a leadó készülék neve ma is mikrofon, míg a hallgatóé telefon.

Az Amerikai Egyesült Államok volt az első, a mely a telefont a nyilvános szolgálat számára berendezte. 1879-ben már több mint 20 városban nyilvános telefonállomásai voltak. Németországban 1881-ben Berlinben indult meg 94 résztvevővel a nyilvános telefon szolgálat, ma már 6209 központja van Némtországnak 883.335 telefonpostai kapcsolattal s a huzal hossza 3,599.275 kilométer. Az ezen lefolytatott beszélgetések száma másfél milliárd.

Nálunk is az 1881-ik évben indult meg a telefon, még pedig Temesvárott legelsősorban, a hol deczember hó 1-én adták át a közforgalomnak. Az első interurbán telefont csak 1890-ben január elsején nyitották meg Budapest és Bécs között.