A gorilla

Egy vén him gorillának a fejét láthatjuk mai érdekes képünkön. A gorilla az emberszabásu majmok közé tartozik, a melynek nincs sem pofazacskojuk, sem farkuk, és többnyire nincs ülőgumójuk sem. Mellső végtagjaik hosszabbak, a hátsók rövidebbek, mint az ember keze, illetve lába. A legnagyobb és a legerősebb majom a gorilla. Középmagas ember nagyságu, de a válla sokkal szélesebb. Egy him megnő 1 méter 80-90 czentiméter magasra is.

Vállszélessége csaknem egy méter. A nöstény valamivel kisebb. Szőrzetük hosszu, bozontos feketésszürke. Hazájuk Nyugat Afrika. Koppenfels Hugo, hires német utazó, személyes megfigyelés alapján sok érdekes dolgot irt meg a gorillákról. A gorilla, kivéve a beteg himeket, családi életet él. Bolyongva járja be a vidéket táplálék után és ott tölti az éjszakát, a hol rásötétedik. Naponta uj hajlékot épit magának széles fák tetején 5-6 méter magasságban. Mint a gólyafészek, olyan a nyugvóhelye.

Ha nem háborgatják, nem támadja meg az embert. De ha meglepik, feláll, röfögő hangon ordit, ökleivel veri hatalmas mellét, fogait vicsoritja, dühös vad arczot vág, fején és nyakszirtjén felmereszti a szőrét. Az ilyen tomboló gorilla valóban ijesztő látvány. Jaj a vadásznak, a ki megtámadja, ha első golyója nem üt halálos sebet a fenevadon, mert a gorilla bámulatos ügyességgel fogja fel a rámért csapásokat, mint a legjobb vivó, megragadja ellenfele karját, összeroppantja, vagy földhöz vágja a vadászt és szétmarczangolja.

Koppenfels igy irja le egy vadászkalandját, midőn egy hatalmas, 1 méter 90 czentiméter magas, két mázsa sulyu gorillát lőtt: A sürü erdőben éppen egy keskeny uton haladtam málhahordóimmal, mikor egyik fekete szolgám, a ki mellettem baktatott, felkiáltott: Vigyázz, uram, egy nagy gorilla! A benszülöttek erre a kiáltásra gyáván eldobták terhüket és futásnak eredtek. Eleinte magam is megijedtem, mikor alig tizenöt lépésnyire előttem, mint sötét tömeg felegyenesedett a hatalmas állat. Ha rémületemet idejében felhasználta volna, akkor végem van. Néhány pilanatig farkasszemet néztünk egymással. Végre felemeltem kétcsövü puskámat.

A gorilla vadul felorditott, orditása egyre erősebb és ugatásszerübb lett, ökleivel a mellét csapdosta, mintha a nagydobot verné, haja felmeredezett, fogait vicsorgatta, a szeme félelmesen villogott, és dühe tetőpontján támadásra készült. De ezt nem vártam be. Nyugodtan a szivére czéloztam. Eldördült a puskám. A gorilla nagyot ugrott, karjait meglóbálta, széttárta, azután arczra bukott. E közben megkapott egy öt czentiméter vastag faágat, s galyastul együtt lerántotta magával a földre.

Egy másik alkalommal egy vad mangófa alatt több félig megrágott és eldobott gyümölcsét találtam a fának, - irja ugyancsak Koppenfels – biztos jeléül annak, hogy gorillák járnak a fára, a melynek gyümölcse kedvencz csemegéjük. Lesbe álltam s egy óra mulva egy gorilla családot vettem észre, a szülőket és két fiatalt; az anya gyümölccsel etette fiait, az apa ellenben falánk mohósággal csak a saját gyomrára gondolt. A nöstény nemsokára felmászott a fára és az érett gyümölcsöt kezdte lerázni róla. A him ezalatt inni ment a közeli forráshoz.


Odaérve, ugy látszik, megszimatolt, mert nézgélte azt a fát, a mely mögött álltam. Izgatottságomat leküzdve, czéloztam ; puskám eldördült, és a him halálosan találva összerogyott. A fiatalok a lövés hallatára felorditottak és hanyat homlok menekültek ; anyjuk pedig hirtelen leugrott a fáról és utánok rohant a sürüségbe. Oly izgatott voltam, hogy elfelejtettem a menekülők után lőni.

A gorillát nehéz fogságban tartani. A berlini akvárium egy gorilláját sokan megfigyelték. A gorilla egész viselkedése és életmódja emberhez hasonlitott. Reggel nyolczkor ébredt. Felült nyugvóhelyén, nagyot ásitott, vakarózott és félálmosan, félig csukott szemmel, várta reggelijét, a rendes pohár tejét. Miután a tejet megitta, egészen felébredt, felkelt, körülnézett a szobában, kinézett az ablakon, tapsolt és ápolójával kezdett játszani, a kinek mindig ott kellett maradnia mellette, mert a gorilla ha egyedül hagyták, visitani kezdett.

Kilencz órakor megmosdatták. Ennek örült, és örömét röfögéssel fejezte ki. Villásreggelire kolbászt vagy füstölthust vagy vajaskenyeret kapott és hozzá sört. Egy órakor ebédelt. Ő maga nyitott ajtót az ápoló feleségének, a ki becsöngetett az ebéddel. Először felhörpintett egy csésze levest. A főzeléket, burgonyát vagy répát, főtt hussal ette. A kanalat ügyesen használta. Ha nem vigyáztak rá, torkoskodott és szájával nyult a tálba. Szerette a sült hust és a csirkét. Ebéd után jó órahosszat pihenni szokott. Azután jókedvüen ébredt, s szerette kiöltögetni piros nyelvét. Uzsonnára gyümölcsöt, vacsorára pedig vajaskenyeret és teát vagy tejet kapott.

Kilencz óra tájban lefeküdt. Matraczon aludt és takaróba burkolózott Rendszerint egész éjjel nyugodtan aludt. Mindezt a berlini akvárium akkori igazgatója, dr. Hermes jegyezte fel a nyolczvanas évek végén egy kétesztendős 70 czentiméter magas gorilláról, a mely 1877 novemberében halt el. A kis gorilla nagyon szerette, ha sokan nézték. Bicczentett a fejével, tapsolt a kezével, és meg tudta különböztetni a férfit a nőtől, a gyerekeket az öregektől.

Különösen a 2-3 éves gyermekeket szerette. Csókolgatta őket, és a gyerekek akármit csinálhattak vele. Szivesen tartózkodott a közös majomházban is, a hol ő parancsolt, míg a csimpánz akarat nélkül engedelmeskedett neki. Ezt egyenrangunak tekintette és durván czirógatta, a többi majommal ellenben kiméletlenül bánt. Jókedvében, mikor piros nyelvét kiöltötte, nagyon hasonlitott egy négerfiuhoz, csak az orra lett volna valamivel emberibb. A gorilla ma már kiveszőfélben van hazájában.