Óriási kotrógép

Ismeretlen, hogy az utóbbi évtizedekben az ugynevezett földmunkálatok czélszerü, takarékos elvégzése körül nagy haladás történt. A földmunkálatok alatt természetesen nem azokat az egyszerü munkálatokat értjük, a melyek csak igen kis területre szoritkoznak és a melyek sem a rendeltetésük, sem egyéb oknál fogva nem tarthatnak különös figyelemre számot. Ellenben vonatkoztatjuk a "földmunkálatok" kifejezést szorosan véve olyanokra, a melyek pl. folyammederszabályozásokat, gátépitést, nagyobb földtömegkiemelést stb. jelentenek, a hol tehát, bármily egyszerünek lássék is a munka, az emberi értelem találékonysága kell hogy érvényesüljön.

A ki látott ugynevezett kubikos-munkásokat, az körülbelül tudja már, hogy mi az egyszerü földmunka. Egyhangu, hosszadalmas és fárasztó. Már pedig manapság nem egy esetben nem lehet kényelemmel bevárni, a míg a föld onnan, a hol van, oda, a hová kell, "elhordódik". Gyorsan, alaposan kell dolgozni, folyammederszabályozásoknál, kotrási munkálatoknál pedig az ősi értelemben vett kézi munka több hátrányt és bajt okoz, mint hasznot.

Ebben a rovatban, a hol a technika modern vivmányait ismertetjük, már nem egy izben tettünk emlitést a modern földmunkálatokról és azokról a gépekről, a melyek a földmunkálatokat részint megkönnyitik, részint gyorsitják és hasznot hajtókká teszik. Felemlitettük és képben bemutattuk az élezett pereméjü óriási földvágó és kiemelő nagykereket, a mely földdombok levágására és a földtömegeknek az ellenkező oldalra való szállitására kiválóan alkalmas.

Bemutattunk különböző kotrógépeket, a melyeket álló vizet, folyók fenekének szabályozására és a medrének kiigazitásánál használnak. Ezek természetesen mind igen nagyméretü, sőt mondjuk : óriási arányu gépek. A nagyarányuság itt elengedhetetlen feltétel, mert e nélkül az elvégzésre váró munkatömeg le nem bonyolitható.

A földmunkálatok is tehát azt a terrénumot alkotják, a hol még mindig érvényesül a méretek nagysága a segédeszközök megválasztásában. Nemcsak sok, hanem nagy munkát kell végezni és lehetőleg takarékoskodni a munkabérrel, mert különben az egyszerü kézimunka alkalmazása mellett hihetetlen mennyiségü vagyon menne kárba csak bérekben, a nélkül, hogy a legtávolabbról is valami arány volna a kiadott bér és az elért eredmény között.

A földkotrásoknál és általában a nagyobb tömegü földkiemelő-munkálatoknál tehát oly hatalmas gépekre és olyan szerkezetekre van szükség, a melyeknél épp forditott az arány, vagyis kevés idő, kevés fáradság és kevés bér ellenében nagy a munkahaszon, az eredmény. Német- és Angolországban akadunk ilyen óriási kotrógépekre. Óriási kotróhajókon helyezik el, illetőleg épitik abba bele a kotrógépet, a mely megfelelő hatalmas emelő és forgó gőzdaruval és igen nagy erőt kifejtő gőzgépre van berendezve.

Kotrógépeket, illetőleg kotróhajókat olvasóink kétségtelenül már láttak, vagy legalább is volt alkalmuk azokat Tolnai Világlapjának ebben a rovatában megismerni. Most alkalmunk van bemutatni az angol St. Lawrence hatalmas kotróhajó rengeteg csavargépezetét, helyesebben mondva : kotrócsavarját. Két ilyen rengeteg csavar van a hajón. Ezt az óriási kotrócsavart bocsátják le hatalmas csigaszerkezettel a meder vagy fenék mélységére, azután elinditják az erős gőzgépet, a mely a kotrócsavart forgásba hozza. A csavar mélyen felturja, felkavarja a medret és egy óra alatt száz tonnát meghaladó föld, illetőleg homokmennyiséget képes fellazitani.

Minthogy a képben bemutatott kotróhajó maga is igen nagy terjedelmü és méltán sorolható az óriási hajók közé, valahányszor kotrási munkálatokra használják, ugy osztják be a munkaidőt, hogy a hajó igen hosszu ideig állomásozhassék egy helyen, tekintve azt, hogy a kotrócsavarok lebocsátása és müködtetése, valamint visszaszállitása a felszinre, meglehetős precziz, tehát némileg hosszabb munkát igényel. Egy ilyen kotróhajó, felszereléssel, személyzettel, szakmunkásokkal együtt, óriási költségeket igényel, de viszont bőségesen meghozza a befektetett tőke busás kamatait, a mikor szükségünk van a kotrócsavar munkájára.