A magyar szakácsok ünnepe

Tudjuk immár, milyen legyen az ugynevezett racionális, vagyis észszerü étkezés. A Magyar Szakácsok Körének a mult héten tartott diszgyűlésén mutatták be a racionális menüt; tudományos alapon, vegytani elemzéssel kellett megállapítani az ételek tartalmát, hogy ízletesek és táplálók-e s nem fekszik-e meg a gyomrot? Bókay Árpád egyetemi tanár felülvizsgálta és jóváhagyta a racionális menüt, mely a következő:
Szárnyas kivonat japán gyöngyökkel, csészében. – Pezsgő-kocsonykás-kövi-rák java. – Hazai bárány remeke, csőben pácolva. – Uri gombapép daraserlegben. – Délvidéki hüvelyesbab paradicsommal. – Idei zöldborsó angolosan. – Tavaszi harmatjérce nyárson sülve. – Korai burgonya és fejes saláta. - Magyar csirág eszperantó-mártással. – Chester-sajt, ropogós. – Hütött ananászeper. – Feketekávé.
Csettintünk nyelvükkel, amikor elolvassuk ezt az étlapot. Ami ezen van, az csakugyan racionálisabb étel, mint „ötért liptai”, de persze nem szegény embernek való, ellenben becsületére válnék bármelyik világváros legelőkelőbb éttermének is.  A racionális menü bemutatásakor szép ünnepséget rendeztek közgyülésükön a derék magyar szakácsok s melegen ünnepelték ez alkalommal a modern étrendi akció meginditóját, Glück Frigyest. Fényképfelvételünkön bemutatjuk a szakácsünnepség kitüntetettjeit, a racionális tervező szakácsokat.