Tömeges betörőfogdosás

A rendőrség – mint tudjuk – időnként razziákat szokott tartani a gyanus emberek között. A tömeges betörőfogdosásnak egyik sablónos neme a razzia. Vannak azonban alkalmas „nagybani” betörőfogdosások is. Humorosan érdekes történetek.

Ilyen lehetett Rigában az a nem mindennapi kongresszus-felosztás, melynek végén se szeri se száma volt a hurokra került nagy gazembereknek. Rigában esett meg ugyanis, hogy egy ilyen diszes társaság kongresszusra gyült egybe. A nemzetközi tolvajcéhek szervezték a legnagyobb titokban az összejövetelt, melyre hir szerint csak olyan érdemes kollégák jelenhettek meg, kik hivatalos okirattal bizonyították, hogy már többízben ültek. Elnök a legtöbb fegyházat viselt elvtárs volt. De alighogy megnyitotta az ülést, melyen ép egy kiváló betörőszaktekintély magyarázta a modern betörő kellékeit….egyszerre nagy zaj támadt. Hivatlanok jöttek. Rendőrök, akik a gyülekezési szabadság flagráns megsértése mellett az egész kongresszust beterelték a rendőrségi palotába.

Nagyon kedélyes eset lehetett a berlini betörőlakodalom is, melynek szintén ilyen csattanó vég jutott. A berlini betörőknek egy nagyszabásu bandája ugyanis egy napon felállítván a mérleget, örömmel konstatálta, hogy az üzleti év nagyon jól záródott le. A munka igen eredményes volt, a tagok általában derekasan feleltek meg kötelességüknek. Van pénz is bőven. Illik hát, hogy egyszer együtt amugy igazában nagy murit rendezzenek. Mikor olyan szürke az élet. A rendőrség azonban nagyon szemfüles és ha akárhol összejönnek, még rájuk találnak ütni. A következőket fundálták ki tehát: lakodalmat fognak csapni. Majd valahol az egész szövetkezet lakodalmas menetté fog átalakulni kinevezett vőlegénnyel és menyasszonnyal és ugy vonulnak majd ki a zöldbe egy vendéglőbe, ahol kedvükre lehetnek jókedvüek. Mert ugyan ki bántana egy lakodalmas menetet?! Ez már csak nem gyanus? Aztán igazán fesztelenül mulathatnak.

Ugy is történt. Valamelyik, az osztozkodásban megbántott áruló azonban besugta a dolgot a rendőrségnek, és igen szomoru lett a mulatság, mikor az egész násznépet bekeritették a rendőrök és vitték egyenkint befelé.

Szinte érdekes, bár némi méla akkordokkal fűszerezett az Odesszában nemrég megcsinált tömeges betörőfogdosás. Történt ugyanis, hogy a rendőrséggel folytatott csetepaté alkalmával agyonlőtték az odesszai tolvajcimboráknak egy hires, közszeretetben álló tagját. A betörők erre elhatározták, hogy szerencsétlenül járt társukat illő végtisztességben fogják részesíteni. Nagyszerű diadala volt ez az elhunytnak. A gyászkocsi után több mint kétszáz ember ment. Csupa kolléga, akik arra számítottak, hogy a rendőrség respektálni fogja a gyászszertartást s csendes inkognitót biztosít a gyászközönségnek. Nem ugy lett. A rendőrség lesbe állt s egyszerre csak rárontott a gyászkiséretre, mely most a helyzet magaslatára emelkedett s a rendőrséggel tárgyalásokba bocsátkozott: engedne meg nekik, hogy legalább eltemessék kedves halottjukat. Kötelező igéreteket tesznek, hogy senki sem fog megszökni. A rendőrség belement az alkuba, de óvatosság kedvéért rendőrökkel körülkeritette a temetőt. Jól számított, mert így is akadt elég betörő, kik adott becsületszó ellenére elillantak.