Vicc volt nem becsületsértés - A gyógyszerész tréfája

Az egyik budapesti gyógyszertárban szép állása volt Szender József gyógyszerészsegédnek. A fizetése azonban az évek mulásával sem emelkedett annyira, hogy a hitelezőit rendesen tudta volna fizetni. Ugy tett tehát, mint az egyszeri ember, aki hiába osztotta hatfelé elsején a pénzét, mindig maradt egy hitelező, akinek nem tudott volna fizetni. Hogy ezt az egyet meg ne károsítsa- nem fizetett senkinek. Így okoskodott Szender József is.

A szabója, Neulánder Mór azonban, akinek a Kossuth Lajos-utca 6. sz. házban van az üzlete, beperelte, letiltotta a fizetését s a gyógyszerészsegédnek bizony fizetnie kellett. De annyira dühbe hozta Neulánder erélyes föllépése, hogy elhatározta: csak azért sem fog fizetni. Egyszerűen kilépett a gyógyszertárból; más részére csakugyan nem fog dolgozni. Otthagyta az állását s a szabónak a következő levelet írta:

Tisztelt uram!
Most alkalmas az idő, hogy eláruljam, milyen nagy szerencsét dobott el magától. Eddig olyképen cselekedtem, hogy minden év január elsején fölírtam a hitelezőim nevét egy-egy cetlire, összegyűrtem azokat, betettem a kalapomba s aztán találomra kihuztam hármat. Akiknek a nevei kijöttek, azoknak reményük volt arra, hogy pénzüket még abban az eszetndőben megkapják. Elhatároztam, hogy önt ebből a sorsjátékból brutális eljárása miatt öt esztendőre kirekesztem.
Tisztelettel: Szender Jóska

A levelet másnap megkapta a szabó, de nem hagyta annyiban a dolgot s a brutális eljárás kifejezés miatt a büntető járásbíróságon becsületsértésért följelentette a gyógyszerészsegédet.

Tegnap tárgyalták ezt a furcsa pört a járásbíróságon s Szender Józsefet fölmentették. A bíróság kimondotta, hogy a brutális eljárás kifejezésben nincsen becsületsértés. Neulánder is belenyugodott az ítéletbe.