Huszadik század - történelem jelenidőben

Két Ábrányi Emil: apa és fia. költő és zeneszerző neve áll a Királyi Opera legújabb szinlapjain, a Dante „Isteni szinjátékában” halhatatlanná tett szerelmespár neve alatt. Tiszteletreméltó, nagyszabású műben egyesítették fényes tehetségűket; örömmel jelentjük, hogy a mult szombati bemutató előadás ritka szép közönsége előtt új, háromfelvonásos operájuk őszinte sikert aratott.

Az új opera szövege irodalmi színvonalon álló dráma, mindig érdekes, olvasva is szép előadása költői mű; hogy szerzője eredetileg lirai költő: az kész szerencse, mert a szöveget is lirai részletei teszik a megzenésítésre mindenekfölött alkalmassá.

Rövid kivonata:
I. felvonás: Ravenna fejedelme várja Rimini herczegét, hogy hozzá adja nőül hugát Francescát - államérdekből, egy régi békekötés alapján. A herczeg, Giancotto (az eredeti krónikában: Gionciotto), jön is öcscsével Paoloval - míg az esküvő benn a templomban tart, a künnmaradt púpos, biczegő herczeg lázongásából tudjuk meg, hogy voltaképen ő az anyakönyvezett férj, de szerepcserére kényszerítette daliás öcscsét, mert attól félt, hogy ő hozzá a szépséges Francesca nem jött volna nőül.

II. felvonás: Riminiben kesereg az igy megcsalt ifjú nő; Paolo bocsánatért eseng... Francesca már ekkor szereti Paolót, kezét nyújtja - meglepi őket a gyanakvó férj. Majd vendégsereg jön, az uralkodó herczeg Giacotto először pásztori színjátékot adat elő, utána pedig; czélzatosan, Lancelot és Ginevra házasságtörő szerelmének történetét (a melyet Danténél a fiatal szerelmesek együtt olvasnak).

Mikor a boldogtalan házaspár egyedül marad: a nyomorék herczeg előbb esedez szerelemért, majd bőszülten követel - szerencsére Paolo ott terem és megmenti a vergődő asszony-leányt az utált öleléstől. Vesztére: bátyja a hatalmas, száműzi őt.

III. felvonás: Ugyanaznap este, az utczákon farsangi sokadalom, a herczeget is kifigurázzák. A holdas éjben a számkivetésbe készülő Paolo utolsó - s igazában : első - boldog légyottot kap Francescától. Rajtuk üt a férj, orvul leszúrja öcscsét, kinek tőrével Francesca magát öli meg.

Látnivaló, milyen változatos hangulat-skálája van e színdarabnak: a bekezdő viharos éj után a nép ünnepi hangulata, az egymásra lelt ifjak boldogsága, a ravasz púpos ördögi öröme; a megcsalt nő keserve, az ifjú esdeklése, a nő éreztetett gyöngédsége a férj szilaj féltékenysége - a testvérek összeütközése; a farsangi bohóczok kicsapongó jókedve, két gúnydaluk, majd a szerelmes, vérzőszívű pár bucsúja, fájó boldogsága.

A zeneköltő pedig föllelkesült mindezen; becsvágya is sarkallta: mutassa meg, hogy ő mindent meg tud csinálni. Ifjabb Ábrányi Emil gazdag tapasztalatokat szerzett a kölni és hannoveri operánál, most a Magyar Királyi Opera karmestere és pedig jeles karmester; boldog családi élete, szerencsés vagyoni helyzete megengedik, hogy apai (sőt nagyapai) és anyai örökségének: nagy tehetségének éljen.

Sokat vártunk tőle, sokat kaptunk is. Zenéje mindig elragad abba a hangulatba, melyet a színpadi jelenet ránk kényszerít: öntudatos művészre vall. Ünnepélyes vagy epedő, bohókás vagy fennen szárnyaló, a mint a szöveg kivánja.

A III. felvonás pásztorjátékának zenéje e nemben ideális tökéletességű - bizonyosak vagyunk benne, hogy a közönség (nyílt színen) azért nem tapsolta meg, mert a gyönyörűségtől elfelejtette, hogy ez az édes, idilli szépség hálát érdemel.

A mit a megírás technikájának neveznek: a dologbeli tudás, beleértve a mindenütt virtuozitásig vitt hangszerelési rafinement-t, - Ábrányinak „a kis ujjában van”, zenekara. Mindig gazdag és ékesen s előkelően szól, míg a bohóczok operett-alakját igazi operett-zenével önti le; dallamait ki is tudja kerekíteni, végtelenné is tudja nyujtani; vagyis „megkomponálni” úgy tud; mint a ma élő zeneszerző hírességek legtöbbje. - aAmint mondtuk; nem hiába vártunk tőle sokat; kaptunk is tőle sokat.

De: csak sokat - nem mindent, s épen nem a legfőbbet, a legkülönb adományt: az eredetiséget. Dallamai akármilyen kerek, szerves egészet képeznek is: részleteikben sokszor igen elevenen emlékeztetnek.

„A Nibelung gyűrűje.” „Pillangó k. a.” vagy Bach és mások részleteire; vezérmotivumokkal dolgozik ugyan, de egy bizonyos stílusa nincs; sokszor u. n. „zárt számot”, az utolsó hangig befejezett áriát ad a zenekarnak ott is, a hol ez bénító és a régi olasz opera rhythmikus kiséretfiguráit alkalmazza, holott az ellenkező stilusú „Tristan....”merész összhangátömléseit szereti utánozni.

- A „Paolo és Francesca” előadásáról csakis dicsérettel szólhatunk. Első helyen a nyomorék Giancotto személyesitőjét kell kiemelnünk: Rózsa S. Lajos nagyot nőtt szemünkben, jellemző és mégis mértéktartó, decens játéka nagy haladást jelent. A czímszerepeket hévvel és szépen énekelték dr. Székelyhidy és M. Medek Anna, valóban illúziót keltettek. A mellékszerepekben Várady Sándor (Ravenna fejedelme). Kertész és Hegedűs (bohóczok), Ambrusné (udvarhölgy) igen szépen helyt álltak.

Különös érdemeket szereztek azonban Kéméndy Jenő és Vidor Dezső a színpadi képek megalkotásával: az első (az ismert festőművész) főleg a II. felv. dísztermét, függönyét, kis színpadának képeit s általában a gyönyörű jelmezeket alkotta meg színes, tüzes fantáziával.

Vidor rendező pedig úgy az elbűvölő szép pásztorjáték, mint az életteljes farsangi tömeg s általában a csoportképek rendezésével nyújtott élvezetes látványt. A karnagyi emelvényen maga a zeneszerző ült. Őszintén kivánunk a sok szépséggel ékes új operának tartós sikert itthon és - külföldön.
K.I.