A drótkötélpálya

A völgyben vagy az alföldön élő ember igen furcsa fogalommal bir arról, hogy fönn a magas hegyeken micsoda élet folyik. Hogyan közlekednek az emberek hegyszakadékokon át, hogyan viszik foglalkozásuk termékeit tovább, hogyan szállítják le a sikságon lakó embertársaik hasznára.

A mi épületeink megalkotásához, a mint azt minden olvasónk látta már, hosszu szálfenyők mint állványfák nélkülözhetetlenek, épp ugy szükséges a tetőzet, a legfelső mennyezet gerendázatához hosszabb-rövidebb, sokféleméretü fenyőfagerenda.

Ez a faanyag csak a hegyvidéken terem meg, a sikság lakói szemmértékéhez képest igen magasan. A technika méreteihez mérten mindenesetre olyan magasan, hogy oda vasutat vezetni alig lehet. Ezzel nem állítottuk, hogy nincsen olyan hegyi vasút, a melynek csaknem kizárólagos szállítmánya a fa, csakhogy ilyen hegyvidék, olyan óriási fatermelési hely, a hol rendes pályaépítéssel kapcsolatos vasuti forgalom gazdaságos lenne, kevés van. Ellenben rendkivül sok olyan magas és aránylag nem széles kiterjedésű hegység van, a melyre még fogaskerekű vasut építése sem lehetséges azon ok miatt, mert a hegyoldalak között olyan széles és olyan sok mély szakadék van, hogy ezek áthidalása a haszonhozatal nézőpontjából megfizethetetlen költséget jelent. Pedig ezeken a helyeken sokszor nemcsak fát, hanem gyakran más értéket is talál a kutató ember.

Nem ritkaság az ilyen nagy magasságban, a vasuttal hozzáférhetetlen helyen gazdag vasércztelep, kőszén már ritkább, de az is előfordul, kén, magnezit, réz, ólom és ónércztelep. Arany is akad, szóval sok olyan anyag, a melyeknek kibányászására érdemes pénzt áldozni. Az érczeken kívül a látszólag olcsóbb anyag a kő is olyan érték, a miért nagy befektetésü bányamüvet is érdemes épiteni. Különösen ha az a kő valamely különleges természetü képződmény, mint a milyen a gránit és a márvány. Ezuttal nem ezekről lesz szó s nem ezeknek a szállítását tárgyaljuk a képünkön bemutatott drótkötélpályával.

A fa, mint tüzelő, mint szerszám, mint épületanyag, nem kevésbé fontos, mint azok a fák, a melyek vegyi czélokra szolgáló anyagokat tartalmaznak. Ha ilyen faanyagok nagy mennyiségben találhatók valamely hegyen vagy hegységben, ott a kitermelésre vállalkozók ezt a faanyagot rendesen télen levágják. Ott a helyszinen csak ugy nagyjából megdolgozzák, az ágaitól megszabadítják s a fa minősége, növése szerint a megközelítő használható hosszra levágják, elfürészelik.

Az erdőirtást télen szokás végezni, mert a fa a téli idő alatt nedvszegény s igy a tartóssága sokkal nagyobb, hosszabb ideig áll ellen a korhadásnak, mintha akkor vágják le, mikor a lombozás már dus nedvkeringéssel teliti a törzset. Télen az erre a czélra vágott lejtős uton a fatörzsek, gerendák, oszlopok, tüzi és épületfák igen könnyen lecsusztathatók, különösen ha hó is van; nyáron sem okoz nehézséget s ha a fa leszállításának a rendeltetési helye a hegy lábánál van, nem is történik másképpen a leszállítás.

Igen gyakori azonban az eset, a milyet éppen a mi képünk is mutat, hogy nem a völgy a rendeltetési hely, hanem egy másik hegyoldal, a mely mélyebb, mint a hegycsucs, de a termelő –és rendeltetési hely között óriási szakadék, széles, szinte áthidalhatalan mélyedés van. Az ilyen helyeken, valamint azokon a helyeken, a hol olcsó, mégis kötött pálya épitése fontos és czélszerü, a hol vasut épitése azért sem lehetséges, mert a termelés végén a vasút rendeltetése megszünnék, hordozható, kis építési költségü drótkötélpályákat épitenek.

Nézzük csak jól meg a képet. Magas hegytetőről igen nagy távolságra, jó mélyen a tető alatt egyetlen vezetéktartó oszlop van. Ez a távolság a kötél, illetve itt joggal mondhatjuk légvonalban 500-1500 méter. Ebben a távolságban a szállitandó faanyag minden közbenső akadály nélkül futhat a felülfutó csigás karikán.

A képen látható kötélbehajtás a kötél önsulyától származik. A szállítás ugy történik, hogy a gerendát átkötik két végénél s felfüggesztik s a két felfüggesztő rud mindegyike egy-egy vályus csigánál fogva a drótkötélbe akad. Ha fönn eresztik az ilyen módon beakasztott terhet, ez a maga sulyánál fogva végiggurul a kötélen s elérkezik a mélyebb pontra. Ha most itt vizszintesen kell nagyobb távolságra még elszállítani, akkor vizszintesre való érkezésekor egyszerüen egy kis kötelet akasztanak az első horogra és ló, vagy más erővel elhuzzák a végső rendeltetési helyére.

Az oszlop egyik szélén, mint látjuk, a fa gördül le s a másik szélénél pedig egy másik drótkötélen az üres csigasorokat huzzák valami gépi erővel vissza a hegytetőre. Ha az erdő le van tarolva, leeresztik a drótkötélpályát s mindenestül viszik tovább.