A repülő kerékpár

Igy nevezte el Lavalade, franczia kerékpározó bajnok azt a kerékpárt, a melyet nemrégen szerkesztett és a mely a kerékpár, a légcsavar és egy sikfedél kombinácziójából áll. Lavalade ugyanis a kerékpárnak nemcsak a gyorsabb haladását, hanem haladásának könnyedségét akarta fokozni.

A kerékpár ülőrészénél van elhelyezve a légcsavar, a felett a sikfedél. A mint a kerékpár halad, illetőleg a mily gyorsan halad, ugyanoly gyorsan elkezd forogni a légcsavar, a mely a kerékpárt mintegy maga előtt tolja, sőt itt-ott pillanatig még a levegőbe is felemeli, a mikor a kerékpár nagyokat szökken.

A repülő kerékpárral folytatott kisérletek igen jól beváltak és Lavalande állítása szerint ezzel az uj szerkezettel a kerékpár használhatóságát lényegesen lehet fokozni. Az ujfajta szerkezetnek az az előnye, hogy minden kerékpárra fel lehet szerelni és semmiféle más gyakorlati ügyességet nem kiván, csak annyit, hogy tudjon az illető jól kerékpározni.