Tavasz felé
Tavasz s tél küzdenek egymással.
Harczol a fagy és a napsugár,
Egy-egy hiszékeny bokor ága
Rügyét is bontogatja már.
A völgyből egy legény siet föl,
Útközben vigan fütyörész….
- Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!
A nedves, földszagu barázdán
Itt-ott piros bogárka fut,
Odább a lejtős erdőszélen
Labdáznak immár a fiúk;
Czikázva gabalyodik össze
Amennyi láb, amennyi kéz –
- Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!
Amott a szürke dombok alján
Egy ifjú pár jön boldogan;
Ahogy az úton fellebegnek
Elnézem őket hosszasan.
Lelkem a messze multba röppen,
Szemem lassacskán könybe vész…
- Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!
Endrődi Sándor
Golfo di Napoli
Ott messze, hol az ég aláfoly,
Még meglapul s ezüstködös a pára.
De szétlövel a nap nyilas sugára
S most pajkosan egyszerre szárnyat old
Egész sereg dévaj sugár-kobold.
Aranyhidat vernek az áron át
S letépik a tenger csodás arczáról
Ezüstös lengő fályolát.
Most millió és millió tüzes szem
Az árból föltekint kiváncsian rám
És szótlanul és makacsul faggatván,
Míg néhány ócska, gyatra deszka szál
Itt ringat közted: élet és halál.
Hová a dal, s szó, a hang nem ér
S ahol az ég rámborul csöndesen.
Mint óriási szemfedél.
Arany és kék minden fent és minden lent.
Arany és kék a tenger szinpompája.
Aranyló kéken borul az ég rája
S arany rózsák égnek, virítanak
Kék hullámok fölött, kék ég alatt.
Arany és kék az egész végtelen.
….S a végtelent és mérhetetlent
Most én magamban érzem.
Balla Ignácz
Szívem kertje
(Jean Richepin)
Szerelmes szép szemed ha rám tekint szeliden,
Rózsával, szegfüvel pompázó kert a szivem.
Vidámak benn virágok, színek illatok,
Nyüzsög a méheraj, a lepkehad csapong.
A veréb és a pinty, a tengelicz s a czinke
Mind angyalként dalol, mámortól részegítve.
A szökkenő sugár oly lágyan csobban itt,
Iriszként tárva szét szivárványszirmait.
Felséges asszonyom, ha nincs okod panaszra,
Szívem kertjének is ünnepre kél a napja.
De hajh! ha szép szemed haragra gyúl s kegyetlen,
Virág, madár, tavasz elszáll belőle menten.
Szárán hervadni kezd a szegfű és a rózsa,
Méhraj meg lepkehad körül már nem csapongja.
A tengelicz, a pinty, a czinke s a veréb
El, messze száll s másutt dalolja énekét.
Szivárványát, miként egy álarczot, levéve,
A szökőkút vize zokogva hull a mélybe.
Míg nem szelíd megint szemed tekintete:
Szívem bús, néma kert, gonddal telistele.
Francziából: Szabados Ede
