Krúdy Gyula - A franchia kastély

Szindbád immár mindenképen ismert alak a közönség előtt: Krúdy Gyula novellás könyvei, melyek az idei magyar irodalmi produkczió legérdekesebbjei, szétvitték alakját mindenfelé, a hova egyáltalán könyvben rajzolt alak el tud jutni. A merengő hangulatú novellák hőse most szélesebb arányú regényben lép elénk.

A beállítása ugyanaz, mint a novellákban, a hangulat is, nemkülönben a környezet az ósdi kis felvidéki város, ósdi, kedves embereivel, furcsa merev, modoros, de szeretetreméltó szokásaival, a melyek magukhoz hasonlítanak mindent, a mi csak közéjük kerül. És mint a novellákban, a regényben is ez a hangulat ez a környezet a fődolog; nem a történet, nem is az egyes alakok, - az egész alapjában véve lírai természetű.

Úgy is kell olvasni, mint lírát, nem a történet hangulatát kell megfogni az olvasónak, hogy igazán élvezni tudja magát a történetet is. Ez pedig hamar megvan, mert Krúdy nagyon jól meg tudja ütni azokat a hangokat melyek egyszerre belerezegnek az ember lelkébe és viszhangot csalnak ki belőle.

Mintha mindjárt az első lépéssel holdvilágos, bujkáló clair-obscurbe vont utczákra kerülnénk, melyeknek különös világítása egy kicsit elváltoztat minden körvonalat különös árnyékokat vetít a házak falaira és különösre rajzol minden mozdulatot. Ilyen különössé válnak ebben a levegőben az alakok is: maga a merő lírából alkotott Szindbád, a hármasfödelű ház lakói: a két asszony, ugyanannak az embernek két elvált felesége, volt férjük, a híres gavallér, világhírű kártyás, a ki elválni eltudott második feleségétől, de szakítani vele sohasem bír, a vidéki színtársulat tagjai, a kik a furcsa környezetben maguk is még furcsábbak lettek.

Szindbád csak előterében áll a regénynek, a maga szerelmével az egyik elvált asszony iránt, ábrándos borongásaival, - a történet központja, tulajdonképeni magva a hármasfödelű ház és lakói, a kik hol világosan felismerhetően lépnek elénk, hol homályba burkolózunk, - a nyugtalan, folyton változó világítás, melyet az írň rájuk vetít, mintha valami reflektort forgatna ide-oda, jobban felizgatja az olvasó érdeklődését irántuk, mintha még oly pontosan volnának odarajzolva.

Az egész dolog nem reális, határozott, állandó körvonalak nélküli és mégis tele van élettel, - hiszen az élet is ilyesformán dobál mindenfélét elénk, néha világosan látjuk, néha sejtjük és mindig nyugtalanságban vagyunk miatta. Krúdy Gyula ma a legérdekesebb íróink egyike lett, úgylátszik még nem jutott fel a maga legmagasabb pontjára, még újabb meglepetéseket is fog szerezni.