A modern kapitalizmus s az egész kereskedelmi élet leghasznosabb jelensége a reklám, a hangulatkeltés valamilyen szolgáltatás iránt, lehetőleg hirdettető javára, a konkurencia rovására.
Ahogy a házaló, a kintornás, vagy virágárus leány ajánlja magát és áruit, ahogy személyi és tárgyi kelletéssel kihivja a figyelmünket, ugy jön a nyakunkra a posta az ezernyi körlevéllel, árjegyzékkel, a hirdetési oszlop a rikitó plakáttal s a fény a maga stimuláns erejével. Fáradnia kell, erőszakosnak, leleményesnek, tolakodónak kell lennie, mert csak igy érheti el igazi tendenciáját: a vásárlásra ingerlő hangulatot.
Igen természetes azonban, hogy a nagystilü kereskedelemnek és iparnak más formái és alkalmai vannak ahhoz, a fogyasztóközönséggel érintkezésbe lépjen, áruit a nyilvánosság elé vigye s a csereforgalmat biztosithassa. A hirdetésen, az ügynökségen s az állandó kiállitásokon kivül a modern kor követelményeihez simult vásár a legmegfelelőbb mód az ipari és kereskedelmi szakmák találkájára s arra, hogy uj és hasznos összeköttetések létesüljenek, milliókra menő értékcsere történjék, az eladók a fogyasztók pozitiv igényeiről közvetlen meggyőződést szerezzenek s egyben termelésük javát és szolgáltatóképességük teljességét bemutassák.
A mintavásárok e speciális jellege késztette 1906-ban a fővárosi papirkereskedőket is arra, hogy itt Budapesten a nagy német Messe-k példájára alkalmi vásárt létesitsenek s ez az eszme a fővárosi kereskedők egyesületének patronátusa alatt meg is valósult, a Tavaszi Vásár nevet nyerte s évenként folyton bővülő hatáskörrel, ujabb és ujabb szakmák bevonásával és fejlődő üzleti eredménnyel ismétlődött meg.
A vásár eredeti rendeltetése hivatalosan a hazai ipar fejlesztése és a magyar ipartermékeknek a vásárló kereskedők által való intenziv terjesztése volt, amely célzat egy igen szerény összegü állami támogatásban kapott némi nyomatékot. Sajnos, hazai iparunk szük keretei a vásár forgalmát és jelentőségét rendkivül megbénitották s miután a kereskedelemügyi kormány is kénytelen volt koncedálni azt, hogy itt első sorban a magyar kereskedelem s nem a magyar ipar érdekeiről van szó, az ötödik vásári évben hozzájárult ahhoz, hogy olyan külföldi áruk, melyek nálunk egyáltalán nem kerülnek előállitásra, szintén kiállithatók lehessenek magyarországi képviseleteik utján.
A Vásárnak természetesen ez a fukar engedménye sem adhatott különösebb lendületet, miért is a vezetőség komoly konszideráció tárgyává tette a lét vagy nemlét kérdését, amennyiben módot keresett arra, hogy a külföldi áruk lehetőleg korlátozás nélkül bocsáttassanak be a vásárra, másrészt pedig intézményes erkölcsi támogatást kapjon, vagy egészen lemondjon a továbbfejlődés lehetőségéről.
A megoldás rendkivül szerencsés volt: a budapesti kereskedelmi és iparkamara átvette a vásár adminisztrációját és vezetését s az illetékes tényezőkkel egyetértőleg arra a helyes és célszerü elvi álláspontra helyezkedett, hogy olyan külföldi áruknak, amelyeket nálunk nem gyártanak és amelyeket magyar képviselete, vagy ügynökség közvetit, helye van a Vásáron a magyar ipari termékek mellett.
