A fölművelés ügyéért

Minden halad, minden megy előre, de talán semmi olyan szapora lépéssel, mint a földművelés ügye. A ki nem hunyja be a szemét, annak lehetetlen meg nem látni, hogy mennyi gonddal, szeretettel, körültekintéssel és áldozattal karolják fel a falu lakójának ügyét, azokét, a kiknek kenyerét, megélhetését, boldogulását, a mezőgazdasági munka szolgáltatja. 

Nincs különbség a nagygazda, kisgazda, földművelő munkás és napszámos között, hanem az egyiknek érdekét ép úgy megvédik ott, a hol az védelemre szorul, mint a másikét. 

Az ujságok állandóan tanuskodnak a mellett, hogy mennyi minden jóakaratu kezdés történt a földművelők érdekében. Ez az év, a melyet most taposunk, semmivel sem fog a tavalyi mögött maradni. Ezt a földmívelésügyi miniszterium ez évi költségvetése igazolja, a melyről elég ha annyit mondunk, hogy tizenegymillió koronával juttat többet a mezőgazdaság különböző czéljaira, mint a tavalyi költségvetés. 

Csupa olyan kiadás, melynek javát a földművelő fogja érezni.
Ilyen kiadások a kopár területek befásításának előmozdítására, az állami erdők különböző czéljaira, az állategészségügyre, szőlészetre, borászatra, kertészetre, gyümölcsészetre, fatenyésztésre, a gazdasági munkás- és cselédügyre, állattenyésztésre a mult évinél jóval többet fognak fordítani. 

De a gazdasági szakoktatás, a különböző mezőgazdasági és közgazdasági ágnak, a halászat, méhészet és tudja az ég mi még, a tavalyinál mind nagyobb összegekkel szerepelnek az idei költségvetésben. 

Minden egyes kiadás a föld tulajdonságainak és munkásainak jobb helyzetére való.
Egyik-másik kiadás a jövőben fog dús aratást adni, java már azonnal a földművelő istápolására szól. A gazdasági munkásházak állami támogatása, a segélypénztár istápolására, népkönyvtárak, gazdasági szakiskolák állítása, jó vetőmag terjesztése, oltványok adományozása, mind a gazdálkodásból élő nép jóvoltára való. De nem részletezzük. Nem káptalan a fejünk. A ki a kormányzatnak azt az igyekezetét meg nem látja, – az nem tiszta látású. 

Legyen is boldog élése, munkájának adódjék megérdemelt bére a földművelőnek. 

Áldás a magyarra!