Házkutatást tartanak. Egy háromcsillagos fogalmazó intézi a nevezetes aktust két detektivvel. Brilliánsokat és gyöngyöket keresnek egy nyomorult egyszoba-konyhás udvari lakásban.
A gazda sápadt, rossz bőrben lévő ékszerészsegéd ugyanis, akit a főnöke azzal vádol, hogy az ő kezén tünt el egy csomó briliáns meg gyöngyszem. Megér vagy néhány ezer koronát. Az ember nem szalad szivesen a rendőrséghez, de azt már mégsem hagyhatja. Az ékszerészsegéd igen nyugtalanul tekinget szét, de tagad, sőt esküdözik ártatlanságára. Csak az asszony hallgat. A gyerekek pedig – két ennivaló borzas apróság – kiváncsian nézik, hogy ezek a szigoru bácsik mit csinálnak, miért forgatnak fel mindent, mit turkálnak mindenben.
Aztán kezdenek beleunni. Az egyik csintalanság szeme megakadt most az almáriom tetején lévő almákon. Hopp, itt az alkalom! A papa meg a mama most ugyis mással vannak elfoglalva. Odalopózik tehát a lurkó, észrevétlenül leemel vagy két almát, int a másiknak és már ki is szökdöstek a konyhába…
Már egy pár perc és a detektivek jelentik, hogy készek, semmit sem találtak. Az ékszerészsegédnek és feleségének arca látszólag felderül.
- Hát nem megmondtam, - dörmögi a férfi – hogy becsületes ember vagyok! Nálam ugyan semmit nem találnak…
Nyílik az ajtó s bejön a kisebbik gyerek és uramfia! Kezében fényes kis köveket tart.
- Mama, nézze csak mit találtunk az almában! – ujságolja – ugy-e szép kis kövek?...
A szülők majd sóbálvánnyá váltak, A lopott brilliánskövecskék voltak, melyeket furfangosan az almákba nyomtak bele. Ott ugyan nem kereshetik és most azok a szerencsétlen gyerekek…!
A papát és mamát elvitték azok a szigoru bácsik. A papa és a mama nagyon haragosak és busak voltak. Vajjon miért haragudnak, miért olyan busok? A gyerekek nem értették, de megértik, hogy rossz fát tettek a tüzre és sirva fakadtak. Alig tudta őket a szomszédasszony lecsititani.
Más eset!
A Mari lopott. Egy százkoronást lopott, melyet a nagysága egy pár percre az éjjeli szekrényre tett. Senki más nem lophatta el, mert a hálószobában más nem járt, mint: a nagysága meg a Mari. Őnagysága pedig nem lehet a tolvaj, következésképen a Maria az.
Mari azonban tagadott. Erre átnézték a holmiját, szekrényét, kofferjét átvizsgálták, a pénznek még sem volt nyoma. A Marit mégis lecsukták.
- Majd kieresztenek! – vigasztalta őnagyságát a Mari, aki sokszor volt szemtelen. És mégsem eresztették ki, sőt alaposan benmaradt. Mert azt a Mari nem tudta, hogy mielőtt a rendőrségen valakit bevisznek a cellába, kiszedik a cipőjéből a zsinórt, leveszik a szoknyáról a fodrot és a kontyból is a fésüket… nehogy ezekkel kárt tegyen magában.
A százkoronás pedig a Mari kontyába volt bedugva, a haj szétbontásakor kiesett. A többihez nem kell magyarázat.
