Alaptalan vádaskodás

Mióta a kormány a legenergikusabb eszközökkel dolgozik mindenen, hogy végre rendet teremtsen ebben az amugy is elgyötört, szegény országban, néhány ujság kiveti a rágalom hálóját, nemcsak a politikai irányzatra s annak e tekintetbeni végrehajtási módjaira, hanem személyekre, melyeknek ugy politikai, mint társadalmi müködésére még a gáncsnak halvány árnyéka sem fér. 

A „Ruggyantagyár panamája” cimén több napilap azt irta, hogy a magyar kir. posta részére történt pneumatik szállitások körül szabálytalanságok történtek volna. Megtámadták a kereskedelmi ministerium illetékes tisztviselőit is, noha igazában Beöthy László volt célba véve. 

Beöthy Lászlót és müködését e cikk keretében méltatni, az ő személyi tiszteletre és szeretetreméltó egyszerüségével foglalkozni a mostani izléstelen támadások alkalmával fölöslegesnek tartjuk. Aki őt ismeri, mint embert, az tisztában van az ő érinthetetlen és soha senki által megközelithető csendes, minden lárma és feltünés nélküli s csupán az ország érdekében kifejtendő munkálkodásával.

Nem is terjeszkedünk sem erre, sem az ellene most hajszolt, minden alapot nélkülöző támadásokra, mert hisz már nyiltan áll előttünk a „panama." Beöthy László tervszerü iparfejlesztési programmjába vette oly cikkek gyártásának meghonositását, – amelyekért eddig külföldre vándoroltak a százezrek. – Ezzel a célzattal kapta meg a Ruggyantaáru gyár a szállitást és egyuttal arra is kötelezte magát, hogy a pneumatik gyártásra is berendezkedik.
Hozzátehetjük, hogy ez az embervadászat fiaskót vallott, mert hisz épen ott van Beöthy László érdeme, ahol a hibákat keresték, a céltudatos iparfejlesztésben, kire valóban ráillik: The right man in right place, egy igazán derék férfiu foglalja el az őt megillető helyét. 

Ujabb vád is látott napvilágot egyik néplapban, mely azt akarja elhitetni a hiszékeny közönséggel, mintha a Magyar Általános Hitelbank 1910. május 20-án, a 100 milliós folyószámlakölcsön ügylet megkötése alkalmával 1.000.000 koronát fizetett volna a Munkapárt kasszájába. Az egész szenzáció naiv mesének bizonyult és most törhetik a fejüket Jago és társai, hogy valami ujabb szenzációt röpitsenek föl. 

Ezek a „ballon d' esai"-k teszik csuffá a magyar közéletet.
(Dr. n. )