Mi újság?

A világ körül 16 ½ percz alatt

A minap Newyorkban csinálták meg a gyorsaság legnagyobb rekordját. Ugyanis az ottani Times czimü lap feladott egy táviratot ezzel a szöveggel: „Küldjétek ezt a táviratot a világ körül. Times, Newyork.” A táviratot este pont hét órakor adták fel a newyorki középponti táviróhivatalban s hét óra tizenhat percz és harmincz másdopercz mulva már visszaérkezett a Times szerkesztőségébe. A táviratot tizenhét állomás továbbitotta és összesen 28.613 földrajzi mértföldnyi utat tett meg.

Mennyit beszélnek egy kongresszuson?

Eltérők a vélemények a nemzetközi kongresszusok értékeiről. Rengeteg sok pénzt emésztenek fel ezek a gyülekezések. Az olyan óriási, hogy átláthatatlan, a résztvevő korántse képes minden tárgyaláson részt venni, még kevésbé minden beszédet figyelni, azonkivül pedig a sok ünnepség is rengeteg időrabló.

Egyébként a kongresszusok pompás igazolói Wilhelm Busch lapidáris tételének: „A beszéd jót tesz az embernek, de csak ha maga beszél.”

Az egyes nemzetközi kongresszusokra bejelentett előadások száma szinte döbbenetes. Erről az alkalmazott kémia nemzetközi kongresszusainak föllendülése ád bizonyságot. Ámde a kongresszusra mostanában olyan rengeteg a tolongás, hogy az állapot rövidesen tarthatatlan lesz.

Az 1903-ban Berlinben tartott kémiai kongresszusra „csak” 475 előadást jelentettek, ám a szám 1906-ban 658-ra szökött. 1909-ben pedig 985-re. Az idén szeptemberben Newyorkban tartandó kongresszuson alkalmasint tulhaladják az első ezret, mert idáig is több, mint 700 előadást jelentettek.