Legutóbb szóvátettük már azokat a hallatlan abuzusokat, amiket a bajbakerült pénzintézetek szanálási akciói körül szerzett tapasztalatok hoztak a napfényre. Mult alkalommal a fővárosi nagy pénzintézetek szindikátusa által végzett szanálások kulisszatitkairól volt szó. Az eredmények azt mutatják, hogy jaj annak a beteg banknak, amelyik ennek a mentőegyesületnek karmai köze került. 

Az operáció mindig sikerül és a beteg mindig meghal.
Hogy a kezelési díjak felszámításakor milyen vastag krétával írnak a „mentők”, arra nézve ékes illusztráció az alábbi eset. Ezuttal egy vidéki mentőakcióról van szó. A lengyeltóti járási takarékpénztár, mint ismeretes, néhány hónap előtt nagy bajba került.

Ennek az intézetnek 400.000 korona volt az alaptőkéje, amiből 300.000 korona lett befizetve. A javarésze pedig elveszett. Ami pedig maradt belőle, azt felemésztette a rengeteg likvidacionális költség. A kaposvári Somogymegyei Takarékpénztár vállalkozott a felszámolás munkájára. Természetesen altruisztikus alapon, azzal a kijelentéssel, hogy a fővárosiaktól cserbenhagyott vidéki bankokon a tehetősebb vidéki intézetnek kötelessége segíteni.

Most nagy meglepetésre benyujtotta a Somogymegyei Takarékpénztár az expenznótáját, mely potom ötvenezer koronát számít fel a likvidáció körüli kifejtett munkájáért. A részvényesek, akik jól tudják, hogy semmiesetre sem láthatják viszont a pénzüket, kénytelenek ezt a borsos számlát tudomásul venni.

A fővárosi reeszkomptőrök azonban nem engedik a közbenjárásért felszámított óriási honoráriumot kifizetni. Valószinüleg egyezségre kerül majd a sor a felszámolók és a hitelezők között.