A jövő háborujának hadi autója

Tiz esztendő még a mi életünkben is elenyésző csekélység az idő végtelenségéhez viszonyitva, a földi világ egyeteméhez képest pedig éppenséggel semmi. Pedig tiz esztendővel ezelőtt, ha valaki at jósolta volna, hogy tiz év mulva a hadseregben a ló szerepét a gép veszi át, hogy az ágyukat motorok fogják vinni, hogy a géppuska motorra szerelve általnos fegyver lesz, s még hozzá azt is, hogy a felderitő szolgálatot a levegőben uszó kormányozható léghajók és repülőgépek végzik, nevetve feleltünk volna a jós szavaira: majd száz év vagy kétszáz év mulva.

Pedig tényleg tiz év sem kellett az automobilnak, hogy soha ki nem szakitható kapocscsal kapaszkodjék bele nemcsak a mindennapos életbe, hanem abba az elzárt területbe is, a mit hadseregnek nevezünk. Nem olyan régen, még a mi időnkben, mikor még mi voltunk katonák, a magunk szemeivel láttuk a szépen, gondosan kikefélt lovakat, a mint ficzánkoltak aranyos veretü szerszámaikkal, s a nyeregben ültek a kilométerről felismerhető jelvényes tábornokok, a mint a vezérdombon állva figyelték a próbaháboruk mozzanatait.

Nem is a fiaink, hanem már öcscseink idejében s ma meg éppenséggel azt látjuk, hogy egy-egy furcsa formáju szürke pánczélos automobil száguld az országuton, átugrik az út árkán, tüskén, bokron, tarlón, szántáson átdöczögve felszalad a vezérdombra, megáll s a belsejéből néhány a fülük bubjáig beburkolt alak száll ki, s még közelről sem tudnók megállapitani, hogy eszkimók, soffőrök, vagy tábornokok-e az illetők.

A jövő háborujában azonban nemcsak a személyszállitás tekintetéből fontos az automobil, sőt talán még fontosabb a teherszállitás, valamint a löveg, végül magának az ágyuknak a szállitása nézőpontjából. Magát a földeritő szolgálatot is átalakitja, az elől jövő kisebb csapattesteket gyorsan és biztosan összeköti a hátul haladó főcsapattal, ezt pedig el nem maradva, nyomon követi az élelmiszer-, töltény-, betegszállitásra berendezettt automobil-park.

Ez alkalommal beszéljünk azokról a pánczélautomobilokról, a melyek ma már nem álmok többé, hiszen a valóságban láthattuk őket a mult évi berlini automobil-kiállitáson. Két főalakzata van ezeknek a hadi autóknak. Mint minden hadi találmányban, ugy itt is a német és a franczia tipus versenyez egymással. A franczia tipus teljesen zárt, minden egyes alkotórésze 6 milliméter vastag aczélpánczélburkolattal van bevonva.

A pneumatikok fölött is aczélpánczél, a küllők is be vannak boritva egy aczélkoronggal. A kocsiszekrény felül letompitott élü lappal bir, a melyen két lőrés van két gépfegyvercső részére, a mely nyiláson azután a kocsivezető gépész is kinézhet. Felül hátul egy forgótorony van, a melyikben egy gyorstüzelő-ágyu van beszerelve. Ennek az ágyunak irányitására ferdeirányu ellenző pánczélfedőkkel védett nyilások vannak.

A kocsiban öt ember fér el, ezer löveg az ágyuhoz (3.7 cm.kaliber mellett az ágyu 400 lövést tud tenni perczenkint) és ötezer-ötezer töltény a gépfegyverekhez, azonkivül ötszáz töltény az öt automatikus pisztolyhoz. Az összes suly 3000 kgr., a sebesség országuton negyven kilométer óránkint.


A német tipus, amelyet képünkön bemutatunk, lényeges külsőségekben nem tér el versenytársától. Ez is teljesen pánczéllal van fedve, a pánczél erőssége 3.5 millliméter. Felül középen van egy torony, a melyben egy 5.5 cm. kaliberü ágyu van beleépitve. Ez az ágyu a toronynyal együtt jobbra, balra és fölfelé mozditható. A kocsiszekrény elülső letompitott felületén van két nyilás, amely optikai üveggel van fedve, ezen át irányitják az autót, szükség esetén el is távolithatók az üvegek s ez esetben lőrésként szolgálhatnak.

Ebben is öt ember fér el, száz löveg az ágyuhoz, azonkivül tiz automata-pisztoly, egyenkint száz-száz löveggel. A pneumatikok itt is pánczéllal vannak bevonva. A kocsi sulya üzemképesen 3200 kgr., a sebessége országuton 45 kilométer, s 22 százalékos emelkedésen könnyen megy. Kocsirugó- és tengelyszerkezete a legrosszabb utak használatára is képesiti. A komoly idők majd megmutatják a használhatóságát.

Egyelőre azonban nem a feltalálók, hanem a közelünkben duló háboruban résztvevő nemzetek használják. Igen érdekes körlmény teszi különösen időszerüvé képünket. Az egyesült balkán-nemzetek a franczia, a török haderő a német tipust alkalmazzák. A két hadviselő fél tehát a két nagy európai rivális jövőbeni hadieszközét próbálja ki s hogy melyik milyen sikerrel, azt a napilapok harcztéri tudósitásaiból tudhatja meg az olvasó.

De nemcsak ebben a hadi eszközben áll szemben a franczia és a német jelenleg a Balkánon, hanem különösen a tüzérségi felszerelésben, a melyhez ez a hadiszerszám is tartozik. Gépágyuk minden formái állanak egymással szemben, a melyek is autóra vannak szerelve s igy szolgálnak a háboru romboló czéljaira