Rippl-Rónai József otthon

Búzaföldek és kaszálók között kanyarog az út a kaposvári állomástól a Róma-hegy felé. Gazdag tagozású halmok húzódnak jobbra-balra, s lejtőikre nehéz palástként terül a vetés. Kivált nyár elején esik erre kellemes kirándulás, mikor vidáman szól a zizegő rét muzsikája és tarka mezei virágok vidítják a szemet. A nagyváros színtelen utczáiból és gőzös levegőjéből érkező utas meglepetve nézeget szét ebben a másfajta világban, a melybe a vonat pár óra alatt röpítette. De nincs rá sok ideje; egy-két forduló még, s már ott találja magát annak a hegynek az oldalában, a melynek Somogy nem épen klaszszikus földjén csodálatosképpen azt a klasszikus hangzású nevet adták, hogy „Róma-hegy”.

Ezen a hegyen - a mely igazában nem is komoly hegy, hanem inkább amolyan dombhát - egy messzenyuló kert végében kis sárga kastély kandikál ki a fák árnyékából. Otthona Rippl-Rónainak, annak a művésznek, a kinek művészetében olyan nagy szerep jutott az otthonnak. Ő volt az, a ki az otthon eredeti és művészi megoldásának problémájával már abban az időben foglalkozott, a mikor nálunk még jóformán azt sem tudták, hogy mi fán terem a művészetnek ez a hajtása; a ki az úttörő legjobb párisi művészekkel egyidőben tanulmányai körébe vonta mindazt, a mi tárgy az ember otthonában csak megakad. S ugyanő az, a kinek képein minduntalan meg-megjelen saját otthona: a régebbieken mint élete intim pillanatainak nagy bensőséggel festett színhelye, az újabbakon mint virágszínekben pompázó gazdag dekoráczió.

Úgyszólva élete egész folyását, küzdelmes sorsa minden fordulatát le lehetne olvasni otthonképeiről, olyan híven ad rajtuk számot környezetének nemcsak külsőségeiről, hanem pszihéjéről is. S ha olykor tollat fog, akkor is lépten-nyomon elárulja, hogy milyen kedves és fontos dolog az ő szemében az otthon, s mindaz, a mi együtt jár vele. Csak nagy közvetlenségű Emlékezései-nek azokat a helyeit kell felütni, a hol ezt a thémát szóba hozza. Milyen lyrai melegség ömlik el írásán pl. ott, a hol neully-i tanyájáról beszél, alighanem az első kedvérevaló otthonáról, a melynek szürke szobáiban nehéz évek vesződségei után először vehetett könnyebben lélegzetet. Vagy a hol Maurice Denis házatájával ismertet meg, a néhány sorban olyan eleven képet ad a házról és rokonszenves lakóiról, a mely felejthetetlenül vésődik az olvasó lelkébe…...

Kivételesen becsületes eljárása a sorsnak, hogy ezt a művészt akkor, a mikor élete delelőjére jutott, azzal jutalmazta meg, hogy a róma-hegyi háznak tette urává, a mely szinte neki volt szánva. Afféle elhagyott úri villa volt ez, a melyet maguk közt maradni vágyó emberek építhettek, s a mely elhagyottságában is megőrzött valamit a benne átélt jó idők szépségéből, mint a régi szekrény megőrzi a levendulaillatot. Körülötte holdakra terjedő kert, egész kis tartomány, a melyben öreg diófák állanak őrt virág, vetemény és gyümölcsfák felett. Nem rátartós nagyúri park, nem is épen stílusos talán, de telve van dúslombú fával, barátságos zugokkal és kilátókkal, s a rend és rendetlenség, a mely jellemét megadja, bajosabbá teszi a magasabb kerti kultúra nem egy büszkeségénél. S főként hálásabbá a művész szemében, a ki a szép motívumok sokaságát merítheti belőle.

A belsőt, az otthon lelkét lakói szabják meg, s az olyan gazdag és sajátos egyéniség, a milyen a Rippl-Rónaié, kiváltképen rányomja bélyegét mindarra, a mi életét körülveszi. Otthona olyan emberre vall, a ki nemcsak művészetébe tudta az élet melegét árasztani, hanem annak is megtalálta a módját, hogy az életbe művészetet oltson. A sárgára festett szobákban (most a chrómsárga a kedves színe) kevés és egyszerű, de választékos bútor, a melyeknek majd mindegyikéről van gazdájuknak valami mondanivalója; a múlt valami emléke vagy gondja tapad legtöbbjükhöz. Itt-ott egy egyszínű váza, egy-egy magyaros terítő vagy kendő erős tüzű foltja, a melynek színében mintha a kertben látott vörös zsályáknak, muskátliknak és sárga czineáknak színe csendülne meg újra.

Egy-két művészi apróság az almáriomon, a melyeket ízlés és szeretet szedett össze, néhány piczi Rónai-kép a falon és egy magyar biedermeier-festőnek (gondolom Schaffer Bélának) csendélete a zongora fölött....Sehol semmi banalitás, a minek Rippl-Rónainál nincs halálosabb ellensége; és semmi művészi rendetlenség, mert az ő eredetiségéhez hozzátartozik az is, hogy komoly híve a rendnek.

Ezen a ponton az első szó persze azt illeti, a kinek sürgése-forgása, jóságos és okos buzgólkodása nélkül el sem lehet képzelni Rippl-Rónai tűzhelyét; a ki áldásos szelleme a háznak és urának. Lazarine asszony, aztán az ő Francziaországból ideszakadt Anella hugocskája, a kinek festői próbálkozásaiban egy kedves gyermektalentum biztatóan ébredezik: ezzel, íme, együtt is vannak a roma-hegyi ház lakói.

Ebben a barátságos fészekben dolgozik művészünk több mint négy év óta. Itt ment végbe művészetének legújabb evolucziója. Palettáján, a melyen egykor a szürke és a fekete volt az úr, s a mely később - mintegy lépést tartva emberi sorsának derülésével - fokonként derült és színesedett, most a színeknek valóságos tobzódása folyik. Szinte harsog képein a sok töretlen szín, de kivált a vörös meg a sárga. S mindez keveretlenül felrakva, úgy a mint a tubusból kikerült. Színeinek ehhez a teli hangú vidámságához és ahhoz a technikai alapelvéhez, hogy a vásznon semmit sem kever és a palettán is minél kevesebbet stílusának gyökeres átalakulása kapcsolódott.

Képeinek zöme egykor intim vallomás volt, fölötte közvetlen és nobilis vallomása a művésznek arról az érzésről, a mely lelkét egy-egy jelenség láttára elfogta és teremtésre indította. Nagy dekoratív tehetsége olykor megmutatkozott ugyan egy-egy művében, de az elhatározó bélyeget a természet, az otthon, a nyüzsgő nagyvilág benyomásainak intim és sajátosan egyéni leírása adta meg művészetének, melyben különös varázszsal egyesült az érzés bensősége és az abszolút festés ereje. Időnként felbukkanó stilizáló törekvése csak egyik, ritkábban termő oldalága volt festészete fájának.

De idővel ez az oldalág egyre dúsabban hozta gyümölcsét s most szinte egyedül adja az egész termést. A harsogó színekkel, a technikának említett módjával nem is férhet össze az érzések halkszavú elmondása, a természet és ember karakterének mélyéből bányászott titkok bizalmas közlése. Itt hangos vígság az úr; a világ színpompás dekoráczió képét ölti, a melyen örökös ünnep járja... Az a derű és béke, a mely a roma-hegyi házat körüllengi, nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy kialakuljon Rippl-Rónai művészetének új stílusa, egyike a legegyénibb és legeredetibb stílusoknak mindazok között a melyek a modem festészetben felbukkantak.

A róma-hegyi ház bizonyára nem egy érdekes fejleménynek lesz még tanuja. Mert Rippl-Rónai emberi mivoltában széles és bölcs nyugalommal teljes, de művészetében nyugtalan kutató volt mindig, s bizonyára az is marad. Emberi pályája a róma-hegyi házban kikötőbe ért; művészi pályája ezentúl is szakadatlan evolucziója lesz egy kifogyhatatlan gazdagságú művészléleknek, a melynek bátor útja még mindig új és meglepő kilátások felé vezet.

+
P.E.