A szuperfoszfát kiszórásának módja és ideje

Az a szürke szinü por, a melyet szuperfoszfátnak nevezzünk, s 75 vagy 100 kg-os zsákokban szállittatik. Kiszórása kézzel történik, s fontos dolog, hogy egyenletesen legyen elszórva. Ezért a zsákokat kivisszük és a beszórandó tábla szélén egymástól egyforma távolságra helyezzük el, ugy tehát, hogy egy kat. holdra 150-200 kg. jusson.

Akkor azután kiszórását éppen ugy végezzük, mint a vetést; zsákot akasztunk a nyakunkba, abba 15-20 kiló mütrágyát teszünk és lépésben előre haladva jobb kezünkkel ugy szórjuk azt mintha vetőmagot szórnánk.

A kiszórást mindig vetőszántás előtt végezzük, hogy azután csekélyen alászánthassuk. Alászántása azonban nem okvetlenül szükséges, egyszerü beboronálással is összekeverhetjük azt a földdel. A szuperfoszfát-mütrágyának a kiszórás alkalmával száraznak kell lennie, a kiszórásig tehát száraz helyen tartsuk el.

Ilyen trágyázás mellett csodálatosan meg fog nagyobbodni termése, olyan terméseket fog aratni, a milyenekről eddig fogalma sem volt. Tudni kell azonban azt is, hogy homok földeken, az istállótrágya és szuperfoszfát mellett káli mütrágyát is kell alkalmazni, mert a homokból hiányzik a káli; ilyen homokos területekre tehát u. n. káli-szupetfoszfátot kell vennünk, a melyekből kat holdanként két mázsát kell kiszórni.