A XX-ik Magyar – Osztrák mérkőzés

Győztünk 4:0 (2:0). 30.000 néző.

Barátságtalan, zimankós téli időben, havas esőtől csapdosva emlékezetes diadalt vivtak ki a magyar footballisták legjobbjai. Még eddig magyar football mérkőzésen soha nem látott nagy tömeg – 30000 ember volt szemtanuja e győzelemnek, melyet nem riasztott vissza a csontokig ható nedves, hideg időjárás, amely önfeláldozóan didergett a match kezdetéig, mert hiszen később a szivek lelkesedése amugy is fölhevített mindnyájukat.

A győzelem nem jött váratlanul. Várta, remélte azt az egész magyar sporttársadalom apraja-nagyja, bizott mindenki a mi vasárnapról-vasárnapra annyit dédelgetett footballistáinkban és bizott mindenki abban, hogy az ő lelkesedését át tudja szugerálni, belé tudja önteni a zöld pázsiton küzdő piros inges fiukba. És mert nincs annál kellemesebb, boldogabb érzés, mint a bizalomnak beteljesedése, megvalósulása, hát ezért törtetett, rohant a korán elfogyasztott ebéd után mindenki a küzdelem szinhelyére. Mert ezuttal mindnyájan azzal a tudattal lépünk át a FTC pálya kapuján, hogy győzni fogunk és csupán az volt a kérdés: hogyan?

Még egy héttel ezelőtt érthetetlen lett volna ez a nagy bizalom, de a FTC mult vasárnapi nagy győzelme után sem lehetett találni egy magyart se, aki komolyan számított volna az osztrák győzelemre. A magyar csapatot még a szerencsénél is jobbnak tartották. És igazuk volt a hívőknek. A magyar csapat tényleg imponáló győzelmet aratott. Olyan sulyos vereséget mért ezuttal az osztrák football sportra, amelyet elfeledtetni, amelynek a nyomát eltüntetni keservesen nehéz munka lesz.

De nehéz munka lesz csak megközelítőleg is behozni azt az előnyt, amelyet a magyar footballsport a tegnapi diadalával szerzett régi riválisával szemben. Megdönthetetlenül bebizonyosodott ezuttal, hogy az 1912 esztendőben a magyar football sport végre igazán fölül kerekedett. Mert hiszen három összecsapásból két ízben imponáló fölénnyel a magyar fiuk vitték el a győzelmi pálmát, a Bécsben elért eldöntetlen eredmény pedig fölér a győzelemmel és igy joggal elmondhatjuk, hogy az idei esztendőben a győzelmi árbóczról sohsem került le a magyar lobogó.

A mérkőzés eredménye teljesen reális volt. Ausztriának csak egy kifogása lehet, hogy két olyan kiváló játékosát, mint Tekusch I. és Braunsteiner nélkülözte és csupán az egyik helyettes (Popovics) tudta titkolni a helyettesítettet. Ámde a mezőnybeli nagy tudás különbözetet még a két hiányzó játékos sem tudta volna eloszlatni.

A magyar csatársor ezuttal olyan játékot produkált, amelyet eddig még egy válogatott csatársor sem. Az a magastechnikáju összjáték, mely mindvégig jellemezte támadásaikat, szemkápráztatóan szép volt. Ha a fedezetsor több labdával táplálta volna őket, ugy még sulyosabb az osztrák vereség. És ezzel el is árultuk a különben nagyszerüen játszó magyar csapat egyetlen szépséghibáját. A fedezetek – a védelemben nagyszerüt produkálva – nagyon mostohán bántak a csatársorral, ugy hogy annak kellett hátramenni a labdákért. A védelem – válogatott csapathoz méltó védelem volt, különösen Zsák fenomenális védelme említésre méltó. És a nép hálás is volt ezért – vállain vitte öltözőjébe.

A mérkőzést Howcroft (Anglia) vezette látszólag tulságos pedanteriával, de mindig a szabályok szigoru betartásával.


Rátérve a csapat egyes játékosaira: Zsák, a kapus kiválót produkált. Különösen a második félidőben védett jól, amikor a havas eső és szél ellen a legveszedelmesebb labdákat is elhárította. Az első félidőben alig akadt védeni valója, mig a másodikban a hideg annyira befolyásolta őt a védésbe, hogy kétszeresen nehéz volt feladatát megoldania. A hátvédek közül Rumbold volt a jobb, akinek játékán ma már nem látszott meg az aránylag hosszu pihenő. Hosszan előrerugott labdái mindig a csatársorhoz jutottak , sőt szél ellen játszva is nagyszerűt nyujtott. Payer a balhátvéd nem produkálta azt a játékot, amit tőle már megszoktunk. Igen bizonytalan volt s csak a második félidőben jött bele a rendes kerékvágásba. Payer jobbhátvédnek sokkalta jobb volna, mert ballábával bizonytalan.

A fedezetsor a védelem szempontjából mutatott elsőrangu játékot. A centerhalf Hlavay I. jól bevált. Játéka nem volt szines hanem egyszerű: precizen passolt, mert mindig játékostársához jutott a labda. Az osztrákok három kiváló belső csatárával szemben nehéz dolga volt s ha azt mondjuk: posztját jól töltötte be, akkor eleget mondottunk az uj reprezentativ centerhalfról. A két szélső half közül látszólag Blum volt a jobbik, pedig Biró hasonlóan állotta meg a helyét. Biró is, Blum is mesterei a labdaszedésnek. Jó játékuk mellett feltünést keltettek rosz bedobásaik.

A csatársor legjobb emberei Pataki és Sebestyén voltak. Pataki ésszerű labdaadogatásaival, Sebestyén nagyszerű bedobásaival tűnt ki. A balszárny Schlosser – Borbás kiváló védelmével szemben is az a veszedelmes támadó volt, mint amilyen mindig szokott lenni. Borbás villámgyors lefutásai, Schlosser lövései jelentettek mindig veszedelmet az osztrák kapura. A jobbösszekötő Bodnár a csatársor legenergikusabb embere volt. Főleg az első félidőben volt kiváló, amikor nagyobb összjátékkal dolgozott.

A csapatok a következőkép állottak fel:

                                 MAGYARORSZÁG

                                             Zsák
                                             33 FC

                       Rumbold                     Payer
                           FTC                              FTC

              Biró                     Hlavay                  Blum
             MTK                       NSC                       FTC

Sebestyén   Bodnár     Pataki    Schlosser    Borbás
    MTK             MAC                            FTC


                                          AUSZTRIA

Shmidt        Fischera     König       Merz        Müller II.
Amatőr           Waf             Waf          DFC            WSC

       Tekusch II.         Brandtadter I.      Weber
             WAF                       Rapid                 Viena

                 Brandtadter II.            Popovich
                         Rapid                        Amateur

                                          Müller II.
                                               WSC