A magánmérnökök garanciákat kérnek

A Magánmérnökök Országos Szövetsége a minap tartotta október havi választmányi ülését Glasner Antal elnöklete alatt.

A választmány az iparfejlesztő törvény reviziójának előkészületeivel foglalkozva, kimondta, hogy a revidiálandó törvényben arra nézve fog garanciát kérni, hogy a szubvencionált vállalatok a magyar mérnöki kart, főleg a tervezőket legyenek kötelesek igénybe venni s hogy a revizióval kapcsolatban.

A közszállitási szabályzat reformját is kérni fogja, végül pedig, hogy az ipartanácsba a müszaki kar képviselőinek is helyet fog kér.

Egy konkrét eset kapcsán foglalkozott a választmány azzal a kérdéssel is, hogy a hadügyminisztérium versenytárgyalás mellőzésével adott vállalatba egy több százezer koronás közmunkát és azt határozta, hogy ez irányban kérelmet intéz a hadügyi kormányhoz.