Német vámtarifa-tervezet

A német birodalmi kormány közzétette a vámtarifa-tervezetet. A javaslatban foglalt vámemelések oly nagyok, hogy ha ezeket a birodalmi gyülés is elfogadná, akkor le kellene mondanunk a reményről, hogy a német birodalommal kereskedelmi szerződést köthessünk.

A javaslat a rozs vámját három márkáról hatra, a búzáét három és fél márkáról hat és félre, a ránk nézve legfontosabb árpáét két márkáról négyre, a zabét két márka nyolcvan fillérről hat márkára emeli. Még nagyobb vámemelések vannak a különféle fanemeknél és az állatoknál, - sok tételnél az eddigi vámnak háromszorosa, sőt négyszerese, egyes esetekben ötszöröse van javaslatba hozva.

Megnyugtatásúl a német kormány félhivatalosai megjegyzik, hogy ez még nem igazi törvényjavaslat. Jellemző azonban, hogy a német agráriusok lapjai még ezeket a vámemeléseket is keveslik. Ellenben a kereskedelem és ipar képviselői és mindenek felett az összes szocialisták – a kik pedig a birodalmi gyülésen tekintélyes pártot alkotnak – határozottan elitélik a javaslatot. Valóban ez egyfelől megdrágitaná az élelmiszereket a német fogyasztóknak s egyúttal a külállamokat visszatorló intézkedésekre inditván, igen megnehezitené a német iparczikkek kivitelét s megbénitaná a hatalmasan fellendülő német kiviteli kereskedést.


Magyarországot a gabonanemek felemelt vámja közül leginkább az árpa érdekli, mert bevitelünk a német birodalomba búzából és rozsból elenyészően csekély, ellenben sörárpából 1900-ban 2.625.000 métermázsát s az ebből készült malátából is 1.189.000 métermázsát vittünk be, sőt árpabevitelünk az utóbbi években néha megközelitette a négymillió métermázsát.

Igen sulyosak a különféle fanemeknél, állatoknál és gyümölcsnél tervezett vámemelések. Állatainknak kiszoritása a német piaczokról egészségügyi rendszabályok segitségével eddig is legnagyobb sérelmünk volt. A német agráriusok láthatólag arra törekszenek, hogy szarvasmarháink, sertéseink és lovaink bevitele Németországba magas vámok által egyszerüen lehetetlenné legyen téve.