Ujpest sportszenzációja. Az UTE és az URAK fuziója

A két ujpesti egyesület éveken át tartó egymás közötti sportversengése a közeli napokban befejezést fog nyerni. Abból az áldatlan küzdelemből, mely a két egyesület eddigi müködését jellemezte, s amely ujpesti arányban összehasonlítható a MTK és a FTC vetélkedésével, az UTE vívta ki magának a pálmát.

A testvérharcból való győzelméhez azonban csupán az I. osztály bajnoki küzdelmének helyezése által jutott és ezen felsőbbsége egyuttal még nem fedi az erkölcsi sikert is. Ujpest sportközönsége éppugy, mint a budapesti, megosztva vallja magát mindkét egyesület hívének s ha végignézünk a két egyesület vezetőségének és pártfogóinak névsorán, azok személyében sem társadalmi, sem sportbeli különbséget nem látunk.

Az eszmét, hogy Ujpest footballjátékosainak erőit egy egyesületbe tömörítsék, legelőbb az URAK vezetősége vetette fel, belátva a rivalizmus meddőségét és csak alkalomra várt, hogy a kezdeményező lépéseket az egyesülésre vonatkozólag megindithassa. Ezen alkalom megérkezett, mikor az URAK I. csapatának játékosai között belső okok miatt az egyenetlenség ütötte föl fejét. Mindenesetre ezen körülmény játszott közre leginkább, hogy a tárgyalások megkezdődtek. Jellemző ezekre a tárgyalásokra hogy bár azok befolyása a diszkréció jegyében történt. Ujpest sportközönsége előtt nyilt titok volt már az első hetekben, hogy a két rivális a legközelebbi napokban egy egyesületté olvad össze.

Bár a tárgyalások kezdetekor, melyeket mindkét egyesület által kiküldött 6-6 tagu bizottság folytatott, oly ellentétek merültek föl, melyek áthidalhatatlanoknak látszottak, sikerült ezeknek legnagyobb részét a hetekig tartó ülésezések után eltüntetni. A főbb pontok melyekben a delegáltak már megállapodtak, a következők: Az URAk a feloszlás után testületileg beolvad az UTE-be aminek megtörténtével az UTE Ujpest Rákospalotai Torna Egylet-re változtatja nevét. Ennek ellenében a gr. Károlyi által az URAk-nak ajándékozott pályaterület az UTE birtokába megy át.

A tárgyalások kiterjeszkedtek azonkívül a leendő vezetőség összeállítása is s ebben a kérdésben is sikerült a két félnek megegyezésre jutni. Ennélfogva Kovácsi orsz. képviselő, az URAK jelenlegi elnöke lenne az uj egyesület diszelnöke, mig Ehrenwald megmaradna jelenlegi helyében.
Az egyetlen kérdés, mely a tanácskozások napirendjén van az URAK aktiv és paszív vagyonának rendezése és ugy halljuk, hogy ez sem fog akadályt képezni, hogy a tárgyalások befejeződést nyerjenek.

A két egyesület játékosai között a terv már az első pillanatban szimpátiára talált, s amennyiben az UTE kipróbált emberei mellé olyan játékosok, mint Schneider, Simon, Gulácsi, Gönczy és Schmidt kerülnek. akkor tavasz kezdetén az I. oszt. bajnokságban szereplő budapesti egyesületek egy olyan csapattal állnak majd szemben, mely méltóan fogja képviselni Ujpest-Rákospalota lakosságából kikerült legjobb footballisták egyesületének az URTE-nek szineit.

A fizió magára az UTE-re nézve csakis előnnyel bir. Nem csak azért, hogy csapatának erejét és egyesülésének tagszámát ezáltal megkétszerezné, hanem abból a körülményből is kifolyólag, hogy a katonai hatóság által elzárt pályáját az URAK pályájával pótolhatná és nem lenne kitéve, hogy pályaválasztási joga dacára csapatát idegen pályán kell játszatni és ezáltal nehezen megszerzett közönségét elvesztenie kénytelen.

Hogy a két egyesület egygyé forrása, játékosanyagának egy táborba való tömörülése magára a hazai sportra is mily előnynyel bir, azt hisszük nem szorul kommentárra.