Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa egészen váratlanul leszállitotta a kamatlábat 1/2 %-al.
A 6 %-os betétkamatláb tehát, amely több mint egy esztendeig volt érvényben, 5 és fél százalékra mérsékeltetett. Most már ezzel a kamatlábbal lehet számolnia mindazoknak, akiknek a jegybanknál váltóhitelük van. Ennyit, sem többet, sem kevesebbet jelent a kamatláb-leszállitás.
Semmi oka sincs az országnak, hogy a hivatalos bankkamatláb leszállitásán ujjongjon.
Nagyon is téves volna az a felfogás, hogy most már elmultak a rossz idők és a közgazdaság fölszabadult a hitelválság nyüge alól, vagy hogy a ráta leszállitása egyáltalán végét vetné, akárcsak a hitelválságnak is.
Az olcsóbb bankkamatláb nem jelent egyebet, mint azt, hogy azok a kiváltságos cégek és egyének, akiknek a sors megadta azt a szerencsét, hogy váltói egyenesen, vagy valamely pénzintézet reszkomptjaként a jegybanknál elfogadtatnak, most már nem 6 százalék leszámitolási kamatot fognak fizetni, hanem 5 és fél százalékot.
Pedig az a kör aránylag csak egy kis töredéke a hitelre szoruló közgazdaságnak, amit legjobban illusztrál, hogy a jegybank váltótárcája a legutóbbi kimutatás szerint 833 millió volt, holott az egész országban a pénzintézetek váltótárcája megközelíti a 4 milliárdot. Legalább 3 milliárdnyi váltó után tehát az adósok nem az olcsó bankkamatlábat fizetik, hanem azt a rettenetesen megdrágult kamatot, amely országszerte a 8, 10, sőt 12 százalékot jóval meghaladja és amellyel szemben a törvényileg megengedett 8 százalékos kamatláb csak a papiroson van meg.
Már pedig bennünket éppen ezek a széles rétegei a gazdasági életnek, a kereskedelem és ipar nagyszabásu közkatonasága érdekel, akik ennek az országnak dolgozó, produkáló nagy hadseregét teszik. Ezek tulnyomó nagy részének vagy egyáltalán nincs hitele, vagy pedig csak lehetetlen feltételek mellett jut kölcsönpénzhez.
Mit ér a nemzet e széles rétegének az, ha a közgazdasági élet felsőbb tízezre 1/2 százalékkal olcsóbban kap hitelt az eddiginél? Vajjon segit-e a hitelválság folyamán meggyengült magyszámu kereskedőn és iparoson az, hogy a fővárosi milliós malomvállalatok, avagy a milliomos gabonakereskedők mától kezdve fél százalékkal kevesebb kamatot fognak a jegybanknak fizetni.
A nyilt piac – ahogy münyelven nevezik, – a jegybankon kivüli nagyarányu váltóeszkomptot szintén csak a legelsőrendü hitelkeresőnek bocsájta rendelkezésére. Frázis tehát az, hogy a félszázalékos ráta-leszállitás most már az egész országban hirtelen javulást fog előidézni. A bankkamatláb leszállitása egyelőre csak a legnagyobb pénzintézeteknek fog hasznára válni, amennyiben passziv kamatlábuk fél százalékkal való mérséklése még huzamosabb időn keresztül kamatnyereségüket fogja szaporitani.
Ellenben a kereskedelem és ipar széles rétegei a ráta leszállitásának egyelőre nem igen örvendezhetnek; mert akinek eddig nem volt hitele, az a fél százalékos rátamérséklet után sem fog kapni, akinek pedig eddig 10-12 és még több százalékot kellett fizetnie, arra nézve igazán nem jelent változást az, vajjon a 12, vagy 11 és fél százalékos kölcsönpénz teszi-e tönkre.
A hitelválság folyamán kiderült ugyanis annak a közkeletü áligazságnak a hazugsága, hogy csak az a pénz drága, amelyik nincs.
A gyakorlati életnek és az üzleti forgalomnak alapos megfigyelése kétségtelenné tette, hogy a kereskedelem nagymérvü pusztulásának főoka a tulságosan drága pénz volt, amelynek exorbitáns kamatterhét a legtöbb üzletág nem birta el. Ezen a bajon pedig a félszázalékos rátaleszállitás igazán nem segit.
Az ország agyongyötört, gondok között vergődő kereskedőinek és iparosainak tehát semmi okuk sincs arra, hogy kivilágitsák az ablakaikat a félszázalékos kamatláb-mérséklés örömére. Az ő bajuk tovább tart, az ő küzdelmük nem ér véget!
Jó lesz ezt hangosan odakiáltani azoknak a nagyhatalmasságoknak, akik a pénzügyi olimpus magaslatain trónolva nem látják a sok százezer kereskedő és iparos baját és most már azt hirdetik, hogy vége a nyomornak és a szenvedésnek. A jegybank igenis, megtette kötelességét; mostmár rajtuk a sor, hogy a jó példaadást kövessék.
