Óriási szivó kotró-gép

A Panama-csatorna épitésével kapcsolatban ez eddigi csatornaépitési méretek s az épitésnél szükséges szerszámok méretei alaposan megnagyobbodtak. Már több izben közöltünk olyan gépekről és épitményekről ismertetéseket, amilyenek a Panama épitése előtt ismeretlenek voltak, amelyek mind a legnagyobb, a világ legnagyobb jelzőjét érdemelték ki.

A titáni munka a teljes befejezése előtt áll. A jövő év tavaszán minden valószinüség szerint megnyilik a forgalom számára, de 1914. év elején minden mellék munkával együtt tökéletesen elkészül. Vannak egyes szakaszai, ahol már hajók közlekednek, a szállitják az épitési anyagot, elviszik a kész épitmények mellől az állványokat, szállitják a zsilip-gépeket.

Ezeknek az elkészült csatornarészeknek az eliszaposodás elleni védelmére épitettek egy óriási szivattyu-kotrógépet, amely a maga nemében a legnagyobb, amit eddig épitett a technikai tudomány. A kotrógépekről már irtunk, megmagyaráztuk, hogy a kotrás egyik módja az is, ha a hig állapotban lévő homok, iszap anyagot egy erős szivattyu, tömlőn át kiemel a vizből, s erre a célra alkalmazott csatornán a partra továbbit.

Egy ilyen gépet látnak olvasóink felső képünkön. A csatorna eliszaposodott, hordalékkal feltöltött csatorna medrében áll a kotrógép. A szivattyugep a fenékre eresztett szivótömlőn át kiemeli a hig iszapot és homokot, amely esetleg a kavicsos is lehet, a tömlő felső végéből ez a hig anyag ráömlik a szállitó csatornára, amelyet rácsos-tartó szerkezetü mozgatható oszlopállvány tart felfüggesztve és ezen a csatornán kiömlik az anyag a partra. Ha az anyaglerakodó hely megtelt az oszlop elfordul jobbra, vagy balra, s az iszap és homok más helyre ömlik. A kotrási hely kitisztogatása után a kotróhajó tovább megy s folytatja a munkáját.

A kotró óriási méretei legjobban megérti az olvasó, ha megfigyeli a képen, hogy mekkora egy ember. A szállitó csatorna végén levő fölfüggesztő huzalak végén áll egy ember, s a rácsos alátámasztó híd végénél a parton is áll két ember. Ilyen kotróhajója a Panama-csatorna vállalatnak három van. Egy az Atlantioceán szakaszon, egy középen, ahol a csatorna a vizválasztón megy át és egy a Csendesoceáni oldalon. Egy-egy ilyen bagger 80.000 dollár (400.000 korona) értéket képvisel.