|
A magyar czifraszűr
Népünknek csak még ezelőtt egy emberöltővel is nem volt kedveltebb ruhaneműje a czifraszűrnél. Népdalaink egy ruhadarabot sem emlegetnek gyakrabban, mint épen ezt. Sajnos, ezen felette ősi és minden ízében magyar ruhaneműt maholnap csak a népdalokból, közmondásokból fogjuk ismerni s azon néhány példányból, miket egyik-másik múzeum őriz.
Nemcsak azért kell sajnálnunk a szűr gyászos elmúlását, mert népűnk viselete szegényebb lett egy festői darabbal, hanem főként azért, mert a czifraszűr a magyar ornamentikának elsőrendű kincsesbányája volt. A szűrszabóság az Alföldön alakult először czéhes mesterséggé és pedig Debreczenben. 1462-ik évben kapnak az itteni szűrszabók kiváltság-levelet Szilágyi Erzsébettől, Mátyás király anyjától. Századokon át a legfontosabb iparág maradt itt a szűrgyártás.
Első hanyatlása akkor kezdődött, mikor a XVII. század vége felé Munkács felől terjedő gubaviselet a szűrt az ország keleti felén kiszorította, második csapás akkor érte ezen mesterséget, mikor a múlt század elején az Alföldön a szűrnadrág és szűrdolmány, a jobbágyság téli viselete kezdett kimenni a divatból.
Debreczenben még 1807-ben is 57 szűrszabó volt, de már 1853-ban csak tizenhatot írnak össze. Napjainkban pedig, mikor a czifraszűr is kihalófélben van, alig dolgoznak két-három műhelyben. A csapómesterség többi fészkében, Veszprémben, Pápán, Székesfehérváron szintén virágzó szűrszabó-műhelyek voltak. Leghíresebbek voltak a veszprémi szűrszabók, kiknek gyártmánya Pozsony, Zágráb, Eszék közt mindenütt kelendő volt. A magyar czifraszűr rendkívül egyszerű szabású. Fő jellemzője a hátul lelógó nagy négyszögletes gallér és az oldalába bevarrott hímzett rész az „aszaj”. A szűrt nem szokták felölteni, sőt nem is igen lehet, mert ujjait gyakran bekötik vagy bevarrják, ez helyettesíti ugyanis a zsebet. A magyar szűrnek csak kétféle típusa van, egyik a dunántúli, másik az alföldi. A dunántúli, vagy gyakoribb nevén bakonyi szűr rövid, térdig érő s igen bő. Gallérja szerfölött nagy, ujjai ellenben igen rövidek és mindig bevarrottak.
A bakonyi szűr elengedhetetlen dísze a piros posztószegés és borítás. Van a dunántúli szűrőknek egy más, úgylátszik újabb típusa, a juhász szűr. Ez sokkal hosszabb, mint az előbbi, gallérja pedig kicsiny. A bakonyi szűr fénykorát a múlt század elején élte. Nemcsak a pásztorság, hanem a polgárság is széltére viselte, de a ki legjobban megfizette az árát, az a betyár volt. Ezek számára a szűrt selyemmel hímezték a szűrszabók, a piros posztó helyett piros bársonnyal szegték és borították, sőt bélésének is piros selymet használtak.Drága is volt abban az időben a czifraszűr, a mint a nóta mondja :
„Czifra szűröm Veszperémben vettem, Harmincz pengő forint nagy pénz volt abban az időben. Még számadó pásztornak sem volt annyi fizetése esztendőn át sem. Czifraszűre pedig még a bojtárnak is volt. Nem minden alap nélküli volt nemes Veszprém vármegye azon sejtelme, hogy a szűr árát bizonyosan bűnös uton teremtik elő, ezért a vármegye közgyűlése 1825-ben kimondja, hogy a czifraszűr, mely kétségtelen előidézője a felettébb való tetemes tolvajságoknak, örökre eltilttatik s a járási szolgabírák utasíttatnak, hogy a hol ilyen szűrt találnak, haladéktalanul kobozzák el.
Egyuttal átiratban hasonló közbiztonsági intézkedésre hívja fel a szomszédos Vas-, Zala és Somogy vármegyéket is. Ez a kemény statuum ugyan nem irtotta ki a czifrászűrt, mert tudomásunk van róla, hogy még a Bach-korszakban is a zsandárok késsel vakarták le a czifraságot a pásztorok szűréről. Az Alföldön még a hetvenes évek elején is igen szép szűröket csináltak.
Egy czifraszűr elkészítése egy gyorskezű legénynek hajnali négy órától esteli kilencz óráig folyton dolgozva kilencz napig tartott s ezért a munkájáért teljes ellátáson kívül a mestertől húsz krajczár napi bért kapott.
Voltak azonban olyan remekbe készült munkák, melyeknek a szűrszabó parasztját nem hagyott, az ilyen szűrök hónapokig készültek.Természetesen egy mesternek sok legénye dolgozott, másként nem győzte volna a munkát. A hetvenes években leghíresebb volt a Nagy Sándor műhelye Nagyváradon, a ki 80 segéddel dolgozott. A czifraszűr megoldja a varrógép lett. Mihelyt divatba jött, mindjárt meghonosult a színes posztóról való díszített technikája. Ekkor jöttek divatba a széles posztószegés és a posztóból kivágott virágok s a szűrszabók régi hímzett virágai, a rózsa, szegfű, tulipán, nefelejts, rózsalevél, tölgyfalevét rozmaring lassanként lemaradtak a szűrről. Az alföldi szűrök díszítés tekintetében különböznek egymástól. Legrégibb típusú a debreczeni szűr, melynek összes hímzése a két oldalra konczentrálódik.
A magyar ornamentika szempontjából igen érdekes a bihari szűr, melynek virágai szétszórt foltokban jelennek meg. A bihari szűrnek posztóból metszett virágú változata is van, mely a nyolczvanas években átment Erdélybe is, hol addig a czifraszűrt nem viselték.
A nagykun szűrt inkább a szélein hímezték, s főleg élénk színük és szép pávatollszironyos csatjaik miatt érdekesek. A hajduvárosokban főleg a fekete szűrök divatoztak, rendesen barna posztóvirággal és barna hímzéssel készültek.
Borsod megye is egyik főfészke volt a szép czifrsszűröknek Észak-Borsodban sötétebb virágút, délen a matyóknál élénk színűt szerettek. Legczifrábbak voltak az egri szűrök, melyeket olykor nemcsak teli hímeztek, hanem még gyöngyöt, apró tükröket is varrtak rájuk. Nemzetiségeink közül csak a tótok vették át a szűrt, az ő közvetítésükkel a morvákhoz is átjutott. Most legújabban az oláhság is kezdi átvenni s talán századok multán még nemzeti ruhadarabjukká lesz.
Ez annál is könnyebben megtörténhetik, mert a czifraszűr a magyarságnál már majdnem teljesen letűnt s az itt bemutatott utolsó hírmondókat a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya csak nagy fáradozások árán tudta megmenteni. |