A II. svéd-magyar mérkőzés

Magyarország győz 2:0 (0:0)

Mindenben szerencséje volt vasárnap délután a labdarugó szövetségnek. Gyönyörü napsütéses tavaszi idő csábitotta a szabadba az emberek ezreit. Nagyon szimpátikus, friss mozgásu, tetszetős játékstilusu volt Svédország válogatott legénysége.

Igazi attrakciónak volt tehát a tanuja az Üllői-uti pályára sereglett 20000 néző. De ami a legnagyobb szerencse volt, a magyar kapu elé érve mindig csődöt mondott az addig pompásan dolgozó svéd csatársor munkája.

Ezzel körülbelül a matchet is karakterizáltuk. Mert a várakozással ellentétben, nagy, szép és hatásos játékot produkált a kék-sárga dresszes svéd csapat.

A magyar csapat lassan jön lendületbe. A passzolgatás nem sikerül, annak ellenére, hogy a svéd védelem eleinte némi bizonytalanságot árul el. Schlosser töri át először a svéd védelmet, a mely korner árán ment.

A magyarok első, szebb támadását Bodnár késziti elő. Weiszhez tolja a labdát, akinek beadását Bodnár magas lövése fejezi be. Majd Borbás passzával Schlosser próbál megszökni, de csak kornert ér el.

A következő perceket a svédek fölnyomulása teszi igazlmassá. A balszélső éles beadása Biró lábáról pattan ki a kapuvonalon, meghozva a svédek első kornerét.

A 22-ik percben lép először munkába Zsák, a ki kifutással szereli le Svenson balösszekötő veszedelmes áttörését.

A 25-ik percben biztosnak látszó goaltól szabadul meg a svédek kapuja. Borbás lefut a kapuvonalig, guritott labdáját Schlosser átlépi, a jó helyzetben lévő Pataki éles lövése pedig a svéd kapus kezében akad meg.

A svédeket Schlosser handse miatt megitélt szabadrugás hozza lendületbe, de a következő percben már a svéd kapu forog veszedelemben.

A svéd kapus Borbás magas labdája mellé üt, a berobbanó Weisz fejelni akar, de elcsuszik és a labda kiperdül a gólvonalon.

Majd Bengston jobbszélső fut le a jobbszélen szép beadását azonban Svenson magasan lövi. Bodnár passzából Weisz vezet támadást, beadását Schlosser fogja, de lövését Törnkvisz jobb back leszereli.

A svéd csatársor baloldalának támadása Janson balszélső gyönge lövésével, a mely a kapu mellett gurul el, végződik. Pataki éles lövése és Gustavson kapus szép védése az első félidő befejező jelenete.

(Második félidő.) A második félidő elején. Schlosser egyéni támadásokkal próbálja a sehogyan sem sikerülő összjátékot pótolni. A 4-ik percben jó helyzetbe is jut, de éles lövését gyönyörüen védi a svéd kapus.

Bodnár foultjáért megitélt szabadrugásból a svédek jutnak támadáshoz, amely Szury melléfejelése révén majdnem veszélyessé válik, de Payer leszereli a lőni akaró Malm jobbösszekötőt.

A 6-ik percben Bodnár kiugrik egy Blumtól kapott labdával, de Berg bal back a lövés pillanatában zavarja és labdája a kapu mellé gurul. Három perc mulva bodnár lövése Gustavson kezében akad meg.

A svédek néhány erélytelen akcióját a 15-ik percben erős magyar támadás követi. Weisz Schlosserhez fejeli a labdát, az Patakinak passzol, a kinek éles lövését a svéd kapus kivédi.

Wichsell jobhalf a kinek a hátán erősen vérző seb támad, rövid időre kiáll. Ennek ellenére a svédek támadnak és a 21-ik percben Svenson lövése Zsák kapuja mellé kerül.

A 25-ik percben a Svensontól kapott labdát Hovander center lövi, de Zsák rávetéssel hatalmába keriti.

A szerencse menthette meg a svédeket a 32-ik percben a góltol. Schlosser lövése ugyanis a kapuból kifutó Gustavson testéről pattan vissza a mezőnybe.

Offside helyzetből Svenson lő a következő percben a magyar kapura, de éles labdáját Zsák gyönyörüen védi.

A svédek perczek óta tartó ostromából Borbás lefutása menti föl a magyar kaput, de beadása Törpkvistről kipattan. Borbás kornere messze hátra Gustavson centerhalfhoz kerül, éppen ugy, mint a következő perczben rugott kornere is.

A magyarok fölényét a lankadó svédek fölött már ez a két, gyors egymásutánban rugott korner is kifejezésre juttatja. A türelmetlenül várt eredmény nem késhetett tehát sokáig.

Borbás passzát Schlosser kapásból lövi, de falsos labdája Herg hátáról lecsuszva Patakihoz kerül, a ki a 41-ik percben éles lövéssel megszerzi az első gólt. (1:0)

A gól után heves támadásba kezdő svéd csapat védelme is előre huzódik. Ezt használja ki Schlosser, a ki Bodnár szép passzával átszökik a védelmen és a kifutó kapus mellett helyezett goalt lő (2:0). Egy perccel ez után a biró sipja a második magyar-svéd mérkőzés végét jelzi.