A MOLSz. Bajnoki lawn-tennis versenye

A MOLSz f. évi május hó 21-étől 30-ig tartotta meg orsz. Bajnoki versenyeit. Az összes napokon nagyszámu és előkelő közönség látogatta a versenyeket s nagy figyelemmel kisérte különösen a fontosabb és döntő mérkőzéseket. A rendezés kifogástalan volt s csakis annak köszönhető, hogy az első 3 napon át tartott rossz időjárás s egyes játékosok pontatlan megjelenése dacára is, sikerült a 14 számból álló nagy verseny – melyre nem kevesebb, mint 232 nevezés adatott le – egy hét alatt lebonyolítani.

Magyarország egyes bajnoki címét 1913. évre s ezzel együtt Budapest székesfőváros értékes tiszteletdiját immár másodszor a tavalyi védő, Kehrling Béla, a MAC. tagja nyerte meg szép küzdelemmel ifj. Zsigmondy Jenő dr. többszörös bajnok ellen, ki csak május hó elején tevén le ügyvédi vizsgáját, még nem lehetett formájának tetőpontján. Az első set-et megnyervén, a további 3 set-et kénytelen volt a fit-en kiálló és erősebb szervezetü ellenfelének átengedni.

Kehrling Béla service-i és leütései (smash) kifogástalanok s ez utóbbiak erőteljessége és kitünő helyezése imponáló. Volley-i jók és jól helyezettek. Az alapvonalról leadott backhanud drive-jei jól helyezettek ugyan, de azok erősségén javitani kell. Leggyöngébb ütése a forchand drive. Valamivel javult ugyan a multhoz képest, de még mindig bizonytalan és ennélfogva nincs kellő összhangban egyéb ütéseivel.

Általában véve megállapitható, hogy a MOLSz. által rendezett 6-ik orsz. Bajnoki verseny az eddig rendezettek közül a legsikerültebb volt ugy a játékosok nagyarányu részvételénél, mint a mindkét nembeli játékosok erejének kvalitásánál fogva is. Részletes eredmények:

A férfi egyes versenyt nyerte: Kehrling Béla, a Magyar Athl. Club tagja, ifj. Zsigmondy Jenő dr., a BLTC. tagja ellen: 3:6 6:4 6:1

A női egyes versenyt nyerte: Satzger Pálné Cséry Sárika, a BLTC. tagja ellen 6:1. 6:3.

A férfi páros bajnokságot nyerte: ifj dr. Zsigmondy Jenő és Kehrling Béla, a BLTC. illetve a MAC. tagjai. Schmid Ödön és Baráth Leó, a MAC. tagjai ellen: 6:3 3:6 6:3

A női páros bajnokságot nyerték: Satzger Pálné és Gandon Harryné, a MAC. tagjai, Cséry Sárika és Méray-Horváth Opika ellen: 6:0 3:6 6:1

A vegyes páros bajnokságot nyerték: ifj. Zsigmondy Jenő dr. és Cséry Sárika. Kehrling Béla és Satzger Pálné ellen: 4:6 6:3 6:2

A vidéki férfi egyes nyilt országos versenyt nyerte: Bárczy Oszkár. Besztercebánya, Sziklay Gyula, Kolozsvár ellen 6:3 5:7 6:4