A Balkán-háború után

A véres háború eredményeképen Szerbia területe kerek negyvenhétezer négyzetkilométer területtel gyarapszik, úgy, hogy a kis ország eddigi negyvennyolcezerháromszáz négyzetkilométernyi területe csaknem még egyszer akkorára fog nővekedni.

Majdnem ilyen jól jár Görögország is, a melynek eddigi hatvannégyezer négyzetkilométer területéhez negyvenötezer négyzetkilométer járul. Románia, a vér nélküli háború hőse, szerényen beéri hétezerhatszázötven négyzetkilométer területgyarapodással. A póruljárt Bulgáriának az óriási zsákmányból negyvenhatezer négyzetkilométer jutott, de ennek nagyobb része is csak papiron van meg, mert ennek a drinápolyi vilajet harminczegyezer négyzetkilométer területet a törökök visszafoglalták.

A két háborúban a legtöbb katonát és pénzt Bulgária vesztette: háromszázezer emberéből száznegyvenezer maradt halva, vagy súlyos sebesülten a csatamezőn. Hadi kiadásai ezerhatszáz millió koronára rúgnak. Hadi kiadásai ezerhatszáz millió koronára rúgnak. Szerbia kétszázezer katonájából hetvenezret vesztett s a háború közel ezer millió koronába került. Görögország százötvenezer katonája negyvenezer emberrel fogyatkozott meg, állampénztárából hétszáz millió koronát nyelt el a véres játék. Montenegró negyvenezer főre rugó seregéből nyolczezer veszett el, illetve sebesült meg Szkutari alatt. A négyszázezer emberből álló török hadnak épen a negyedrésze esett a háború áldozatául, pénzben pedig ezerötszáz millió koronát költött.