Az albán főváros

Javában szóltak még az ostromló ágyúk Szkutari alatt, és Durazzó egész vidéke a szerbek kezében volt már, a mikor az elmúlt esztendő telén, november 28-án Albánia kikiáltotta függetlenségét. Ezeken kivül már csak egyetlen városa volt ennek az újszülött balkáni országnak, a mely valamiképen a tenger révén közel volt Európához, és a hol az ideiglenes kormány ideiglenesen elhelyezkedett. Ez a város Valona volt Dél-Albániában, a mely ettől a naptól kezdve büszke fővárosi rangra lépett.

Ez a rögtönzött, kényszerű kinevezés azonban nem változtatott rajta semmit, maradt az egész hely annak, a mi azelőtt volt, elhanyagolt balkáni kisvárosnak.
Ha végigjárjuk a várost, nem nagyon sokat találunk benne abból, a mit a török uralom itt hagyott emlékül. Egy-két kisebbfajta középület, hivatal, melyet a kormány épített, néhány félig kopott török katonai egyenruha a czirkáló albán csendőrön, meg egy csomó török jelzésü Mauser-puska, melyet most városi czivis, szamárhajcsár és birkapásztor egyaránt czipel. Néhol meglátszik még az épület falán a lekapart félhold és csillag helye, mint a török uralom egyik legutolsó bús emléke az Adria mellett. Más alig maradt.

De viszont az európai kultúrának nincs még valami sok nyoma idelenn.
Külsőségekben nem igen látszik még itt a Nyugat hatása. Talán még inkább valami benső, szellemi fejlődés csiráit érzi az ember. Ha nem is fejlődés még, de legalább általánosan érzett vagy a fejlődés iránt. Albániában művelt és műveletlen ember egyaránt érzi annak a szükségét, hogy haladni, lehetőleg minél rohamosabban haladni kell ennek az országnak és maroknyi népének.

Az állami élet első berendezkedése még meglehetősen kezdetleges jellegű ugyan, de hisz a fejlődés mindenütt és mindig csak fokozatos. A miniszterelnökségi palota nem egyéb mint a régi török korabeli quarantaine-ház, a mely messze a várostól egyedül áll a kopár tengerparton. Előtte két katonai sátor van felütve a homokon, ebben tanyázik a palotaőrség. Odafenn egy keskeny, szűk szobában viaszkosvászonnal leterített asztal mellett ülésezik a minisztertanács Iszmáil Kemál bej miniszterelnökségi palotába illő asztal, még pedig az országlási gondok, a melyek ránehezednek sokkal súlyosabbak, mint talán igen sok kultúrország gondja. De Iszmáil bej zsenialitása győzi a küzdelmet.

Súlyos napokat és nehéz megpróbáltatásokat élt át ez a nép m ár a legrégibb időktől fogva, a mikor csak feltűnt a világtörténelemben, de bírták erővel, karral és szivóssággal. Birni fogják ezentúl is. Délről ugyan Görögország akarja megnyirbálni határaikat, északon pedig körülbelül egy millióra való albánt szeretne bekebelezni Szerbia a régi Ó-Szerbia területe révén, majd megmutatja az idő, hogy mennyire mennek velük. Mert e járhatatlan vad hegyek tetején sziklák és rejtekhelyek mögött, semmilyen erő elől meg nem hátrálva őrködnek még mindig a "sasok fiai" és velük van ősi örökségkép Szkander-bég vitézlő erkölcse.