Királyunk szabójának alapítványa

Szép és okos elhatározásra jutott Bécsben Frank Károly, egy nagy szabóczég tulajdonosa, a ki dúsgazdag és tekintélyes ember és arról is nevezetes, hogy az ő előkelő műhelyében készülnek Ferencz József király ruhái.

Persze, van a czégnek a felséges úron kívül is több kitűnő „kundsaftja”, királyi herczegek, nagy szerepet betöltő főurak, sőt volt idő, hogy dolgoztatott nála Edvárd király, Anglia néhai uralkodója is.

A nemes elhatározás pedig, a mely hivatva van arra, hogy megörökítse Frank úr nevét, abban áll, hogy a király szabója több milliós alapítványt tett egy létesítendő gyermekkórház czéljára. Elsőbben is 193 holdas hienfeldi gazdaságát adta oda Frank Károly, hogy a remek helyen építsék föl a kórházat, azután három millió koronát tett le, hogy ebből építsék meg és tartsák fönn.

A nagyszerű alapítványt a helyhatóság már tudomásul vette és jóváhagyta és így semmi akadálya nincs, hogy néhány év mulva már a császárváros egyik legkiválóbb egészségügyi intézménye hirdesse a király szabójának jótékonyságát.