Esterházy Vera grófnő naplója

Még a mult évben történt, hogy rejtelmes módon eltünt a Bécsben lakó Esterházy Vera grófnő naplója, amely tele volt családi intimitásokkal.

A rendőrség nyomozása folyamán abba a gyanuba került az előkelő osztrák főnemesi családból való báró Stralendorf Henrik, hogy összejátszott a grófnő komornájával, akit viszont azzal vádoltak, hogy ellopta a naplót, melyre a bárónak állítólag azért volt szüksége, hogy a benne levő őszinte feljegyzésekből megismerje a grófnő jellemét, akit az elszegényedett arisztokrata nőül szeretett volna venni. Azonban ez a fáradozása nem biztatott reménynyel.

A báró zsarolásra akarta használni a lopást és nagy összegért hajlandónak mutatkozott az napló visszaszerzésére. A rendőrség a bárót is, a komornát is letartóztatta és mind a ketten a biróság elé kerültek.

A bécsi törvényszék a mult héten több napon át tárgyalta a nagy érdeklődést keltett pört. A komornát, minthogy ártatlansága kiderült, felmentették, a bárót azonban elitélték zsarolásért egy évi, minden két héten egy bőjtnappal sulyobitott börtönre.