Chloroformozó-gép

A legpozitivebb orvosi tudomány, a sebészet még mindig nem nélkülözheti a beteg elaltatásához szükséges chloroformot. Ma ugyan kisérleteznek olyan eljárásokkal, amelyek nem követelik meg a beteg elaltatását, hanem ugy végzik az operációt, hogy a beteg, vagy sérült testrészt injekciókkal érzéstelenitik.

Ezáltal elérik azt, hogy a beteg ébren szenvedheti el fájdalom nélkül a legsulyosabb operációt is, ami sok tekintetben előnyös, de a melynek azért meg vannak a hátrányai is. Régen, amikor az elaltatás tudománya nem deritette föl még azokat a titkokat, amelyeknek birtoka ma oly nagygyá teszi a sebész-orvosi tudományt, achirurgia, a sebészet, vagy a hogyan a sebészt a nép hivta kilorgos, ugy végezte a munkáját, ahogyan a helyzet megparancsolta.

Ha a beteg erős természetű volt, hát kis nyöszörgéssel elviselte a vágásokat, ha nyugodtan kellett feküdnie, hát vagy lefogták, vagy lekötötték. Narkotikumjaik nekik is voltak, s ezt a gyengébb idegzetü betegeknél alkalmazták is. Általában azonban rengeteg olyan embert vitt a sirba kisebb sebészi beavatkozás után megszüntethetö betegség, akiket ma már a háziorvos is megoperálna biztos sikerrel.
Ennek a fejlődésnek nem csak az az oka, hogy az orvosok az ember anatomiáját ma jobban ismerik, a szerszámok és orvosszerek tökéletesebbek, hanem az is, hogy a mai sebésztanárok kézügyessége óriási fejlődésen ment át. Azelőtt sebészoperáció egy orvos gyakorlatában esemény volt, hiszen közkórház, klinika, egyetemi orvosfakultás alig-alig volt, s ma esemény az, ha egy sebészeti klinikán egy nap csak ötven operáció van.

Micsoda szomoru regiment vonulna föl például csak itt Budapesten a sebészeti klinika elé, ha mindazok összegyülekeznének, akiknek életét a karjuk, vagy lábuk levágása árán mentette meg egyik, vagy másik orvosprofesszor. Vajjon hányan lennének.
Az itt szóban forgó chloroformozó-gép Doyen tanár klinikáján született meg, s kétség sem fér ahhoz, hogy megteszi világhóditó pályafutását.
Rafael Dubois tanár, a klinika első asszisztense már évek óta kisérletezik a chloroformozó gépel, amelyre az ő felfogása szerint óriási szükség van. Azt mindenki tudja, aki csak valaha is hallott elaltatásról, hogy a beteg arcára egy álarcot tesznek, s ez alá az álarc alá chloroformot fecskendeznek mindaddig, míg a beteg elalszik.

Dubois tanár rájött arra, hogy a beteg a fölébredés után hányási ingereket kap, s ezt nem csak a chloroformnak magának köszönheti, hanem annak is, hogy a chloroformot nem mind lélegzi be, hanem annak egy része elpárolog , s a mütöterem gázlángját, vagy ha nem gáz, hanem villany világitja meg a termet, a müszereket sterilizáló lángon elég, s ezek az égési termékek igen veszedelmesek. Az ő készüléke tehát azon az elven épült föl, hogy csak annyi chloroform fogyjon el, amennyit a beteg belélegzik, hogy attól elaludjék.

Ez minden tekintetben sikerült is neki . A beteg orrát és száját egy doboz fogja át, amely doboz fémtömlövel összeköttetésben áll a chloroform szivattyuval. A szivattyut elektromos áram hajtja, de berendezhetö lábhajtásra is, s a szivattyu nyilását, amelyen a chloroformnyomás alól szabadulva, gyorsan fut át a tömlön, egy kis emelökar, fogaskerék áttétellel nyitja és zárja. Duboisnak sikerült olyan elaltatást végezni, ahol egy porszemnyi chloroformmal nem ment több a beteg testében, mint amennyit az belélegzett. A készülék olyan pontos, hogy a sulyegység legkisebb részét is jelzi, amely beteg szájához ér.